Az állattartó veszít az áfacsökkentésén

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 14. 12:22

Az élő és hasított félsertés áfájának öt százalékra csökkentése – a szándékok és nyilatkozatok ellenére – nem ad érdemi megoldást a feketekereskedelem visszaszorítására és nem jelent fogyasztói árcsökkenést sem, mivel a fogyasztók továbbra is 27 százalékos áfát fizetnek, viszont rontja az amúgy is jelentős jövedelemhiánnyal küzdő sertéstartók helyzetét – állítja közleményében a MOSZ.

sertés-

Miközben a termelőknek, egyebek mellett az általuk megvásárolt keveréktakarmányok, állatgyógyszerek után meg kell fizetniük a 27 százalékos áfát, addig – az intézkedés nyomán – az értékesített sertéseik után csak öt százaléknyi áfával nő a bruttó bevételük lesz. Ebből fakadóan az eddig jellemzően áfa befizetői pozícióban lévő sertéstartók ez után áfa visszaigénylői pozícióba kerülnek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy átmenetileg ők finanszírozzák az élelmiszeripart, illetve az államot. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, hitelt kell felvenniük – már amennyiben a bankok hajlandóak hitelezni őket – és annak a kamat és egyéb terheit is nekik kell viselniük. A termelők helyzetét az is rontja, hogy az adóhatóság eddigi gyakorlata alapján az általuk visszaigényelt áfához időigényes ellenőrzések után, hónapokkal a befizetést követően juthatnak hozzá. Csak újabb adminisztratív terhek felvállalásával lenne lehetőségük valamelyest csökkenteni ezt az időtartamot.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége éppen ezért az áfa csökkentést a tervezett formájában nem tartja hatékony megoldásnak, mivel nem elégséges a feketekereskedelem visszaszorításához, nem élénkíti a keresletet és a termelők terheit is növeli. Ahhoz, hogy a sertéstartók helyzete az intézkedés következtében csak kisebb mértékben romoljon, arra van szükség, hogy a sertéshez hasonlóan öt százalékos áfakulcs alá tartozzanak a keveréktakarmányok, a fehérjék (pl. szójadara) és az állatgyógyászati készítmények is. Ez az intézkedés nem csak a sertéstartóknak, hanem az egyéb állattenyésztési ágazatoknak is segítséget jelentene.

A MOSZ ebben a helyzetben kezdeményezi a likviditási helyzet romlásának enyhítése érdekében, hogy a sertéstartók automatikusan élhessenek az úgynevezett gyakorított áfa visszaigénylés lehetőségével, azaz dekádonként igényelhessék vissza az áfát, ami valamelyest tompítaná a fellépő finanszírozási nehézségeket.

A MOSZ egyetért azokkal a szakmai szervezetekkel, akik a kormányzati intézkedést elégtelen lépésnek tartják, és újra felhívja a figyelmet, hogy valós, érdemi megoldást a hús- és húskészítmények fogyasztói áfájának az érdemi csökkentése jelentene, mind a fogyasztók, mind a sertéstartók számára. A többi csak porhintés – állítja közleményében a mezőgadasági érdekképviseleti szervezet. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink