Az alkohol véd az öregkori elbutulástól

Szerző: Trade Horeca Dátum: 2019. 09. 27. 10:33

Az alkohol véd az öregkori elbutulástól
Amióta tudjuk, mi a francia paradoxon (kezdjük a konklúziónál: a vörösbor igencsak jótékony hatással van egészségünkre), másképp nézünk a borra, főleg, hogy azóta azt is megtanultuk, miért érdemes fehérbort innunk.

Ezután viszont fel is nézünk a legsokoldalúbb italra: kutatók felfedezték, hogy azok a 75 év feletti nyugdíjasok, akik naponta elkortyolnak egy pohárka bort, távol tarthatják maguktól a szenilitást. Az Age And Ageing egészségügyi portálon közzétett tanulmány szerint – írja a Napi Doktor – a mérsékelt alkoholfogyasztás jelentősen csökkenti az időskori értelmi hanyatlás, azaz a demencia, valamint gyakori okozója, az Alzheimer-kór kialakulási esélyét.
A mannheimi Mentális Egészség Központi Intézet csapata több mint 3 000 embert vizsgált a 75 év feletti korosztályból, akiknél nem jelentkeztek elbutulásra utaló tünetek. 18 hónappal és 3 évvel később ismét megvizsgálták őket. A kezdeti 3 202 egészséges emberből a nyomon követés időtartama alatt 217-nél fejlődött ki mentális hanyatlás. Az alkoholt fogyasztók között 30 százalékkal kisebb volt a demencia, és 40 százalékkal az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata a teljesen absztinens életet élőkhöz képest.


Dr. Harvey Finkel, a Bostoni Egyetemi kórházából így kommentálta az eredményeket: „Az életkor nem a törékenységre figyelmeztető címke. Bár úgy hiszem, nem kell senkinek azért a boros pohár után nyúlnia, mert idős korba lépett, de abba sem kell hagynia csak ezért. Az idősek felelősebben italoznak, mint a fiatalok, így akár egészséges is lehet számukra a mérsékelt alkoholfogyasztás. Senkinek sem kell megtartóztatnia magát csak az életkora miatt.

Kapcsolódó cikkeink