Az Aldi USA boltjainak száma idén eléri a kétezret
A német diszkont lánc 5 milliárd dollárt tervez befektetni amerikai terjeszkedésébe, amelynek eredményeként ebben az évben 70 új üzletet nyit meg és már 36 államban veti meg a lábát.

2000 boltja lesz idén az Aldinak az Egyesült Államokban
Többek közt 10 Aldi nyílik Phoenixben és környékén, így Arizona állam is felkerül a diszkonter térképére. 2021-ben pedig az alabamai Loxleyban elkészül az új régiós központ és raktárbázis, amivel a déli államok hatékony ellátása is lehetővé válik, így Florida és Louisiana is az Aldi helyszínek közé sorolódik.
45 éve az Egyesült Államokban
Az Aldi először 1976-ban Iowaban jelent meg az USA kiskereskedelmi színpadán, mégpedig azzal a céllal, hogy dobogós helyet szerez magának ezen a piacon. A Walmart és a Kroger utáni harmadik hely elérésére pályázik 2022-ben. A kitartó terjeszkedésben zöld mezős beruházások, felvásárlások, árverésen megszerzett lokációk egyaránt szerepelnek. A Progressive GROCER éves top 50 listája szerint a 2016-os 13. helyről 2019-re a 9. helyre küzdötte fel magát az Aldi, maga mögé utasítva a 2018-ban még 8. helyen álló Amazon Whole Foods Market láncát.

Az első 10 amerikai elélmiszer kereskedő a Progressive GROCER top 50 listája alapján
A vészhelyzetben is töretlenül
A következetes növekedést és a régebbi üzletek átépítését egy 5 milliárd dolláros tervből finanszírozzák. A 2020-as világjárvány sem akasztotta meg a terjeszkedést, kitartanak az év végére megcélzott 2000 üzletszám elérésében. Ugyanakkor a vírushelyzetre reagálva májusban bejelentették, hogy áraikat igyekeznek a lehető legalacsonyabban tartani és 600 boltjuknál júliusra bevezetik az előrerendelés és csomagátvétel opciót az online platformot biztosító Instacarttal együttműködve.

Az Aldi az Instacarttal működik együtt az USA-ban
A Lidl sem tétlenkedik
A nagy konkurens diszkontlánc, a Lidl is előretör az amerikai piacon. 2017-es belépése óta májusban Atlanta mellett megnyitotta 100. boltját. Versenytársához hasonlóan a közeljövőben a déli régióban tervez disztribúciós központot létesíteni és tovább terjeszkedni. A Placer.ai jelentése szerint a Lidl a COVID-19 márciusi kitörése óta hónapról hónapra növelni tudta az átlagosan egy boltba betérő vásárlók számát a tavalyi év ugyanazon hónapjához viszonyítva.

100 boltja van a Lidl-nek az USA-ban
Kapcsolódó cikkeink
Brutális árverseny jöhet – úgy néz ki, itt a Mere diszkontlánc
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsó ünnepi menüvel készül a Hálaadásra az Aldi az USA-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Brutális tempóban terjeszkedik az új diszkontlánc Budapesten
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
26 százalékkal többet szánnak a magyarok idén a karácsonyra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: Ezek a régió legnagyobb vállalatai – A Mol eggyel hátrébb csúszott, nagyot mentek a Lidl-leányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ősz ízei Koreából és a fermentáció művészete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
