Az ALDI megnyitotta első éjjel-nappal nyitva tartó üzletét Magyarországon
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. most először nyit folyamatosan nyitva tartó üzletet, ezzel is hozzájárulva a fesztiválozók gondtalan pihenéséhez és szórakozásához.
Az ALDI először vesz részt a Szigeten: az áruházlánc egy 300 négyzetméteres üzlettel lesz jelen a fesztiválon, amely az ALDI üzletek közül Magyarországon elsőként 0-24 órában nyitva tart. A Sziget látogatói 2016. augusztus 10. 8 órától 2016. augusztus 17. 8 óráig bármikor bevásárolhatnak majd az ALDI-ban. Az új ALDI üzlet az Óbudai-szigeten, a kemping mellett, a 63. szektorban található.
Az áruházlánc célja, hogy egyrészt a fesztivál ideje alatt folyamatosan biztosítsa a résztvevőknek a kellemes kikapcsolódáshoz szükséges termékeket, másrészt nyisson a fiatalabb korosztály felé, és bemutassa egyedi kínálatát, kiváló saját márkás termékeit. Az üzletben kapható termékek körét ezért úgy alakította ki, hogy az alapvető élelmiszerek mellett a fesztiválozáshoz elengedhetetlen termékek is elérhetők legyenek. A több mint 200 termékből álló kínálatban a tejtermékek, a friss és pácolt hústermékek, üdítők, friss zöldségek és gyümölcsök mellett helyben sütött pékáru, továbbá papíráru, nyári ruházat és strandjátékok is lesznek.
Az ALDI üzletének különlegessége, hogy egy 30 négyzetméteres Grillzóna is várja a vásárlókat, ahol az üzletben vásárolt pácolt és friss húsokat, zöldségeket az ALDI szakácsai 12 és 22 óra között készre sütik, így a vásárlók a helyszínen el is fogyaszthatják a sült húsokat, kolbászokat, grillezett zöldségeket. A fesztiválozók az üzletben több mint egy tucat sertés- és baromfitermékből, illetve sajtokból és zöldségekből válogathatnak. Mindehhez az ALDI kellemes környezetet, az üzletben és a Grillzónában is jó zenéket és az áruházakból már ismert alacsony árakat biztosít, így minden adott lesz ahhoz, hogy az idei Szigeten a buli nem csupán a fellépők és hangulat miatt maradjon emlékezetes.
A hat kasszával rendelkező üzletben a FestiPay rendszeren keresztül lehet majd fizetni.
Kapcsolódó cikkeink
Lakásépítést szorgalmaz a német építésügyi miniszter az élelmiszerüzletek fölé
Verena Hubertz német építésügyi miniszter arra ösztönözné a nagy kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Egymillió adag ételt adományoz a brit Aldi rászorulóknak a nyári szünetben
Az Aldi tovább bővíti jótékonysági kezdeményezései körét: a diszkontlánc vállalta,…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csődvédelem alá került a Pepco német leányvállalata
A diszkontlánc német egysége fizetésképtelenséget jelentett be, miközben a Pepco-csoport…
Tovább olvasom >Az Anna-bálon ünnepel az idén harminc éves Édes Anna
Együtt ünnepli az Anna-bálok két évszázados múltját és az Édes…
Tovább olvasom >Jelentős gyógyszeripari beruházás Magyarországon – az Egis állami támogatással fejleszt Körmenden
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. újabb, több mint 14 milliárd forint…
Tovább olvasom >