Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését sürgeti az ellenzék
Az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának mielőbbi csökkentését sürgették hétfőn az agrártárgyú ellenzéki egyeztetésen.
Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt megbeszéléséről a szocialisták közleményben tájékoztatták az MTI-t. Ebben az elszegényedő lakosság helyzetének javítása, illetve a feketegazdaság visszaszorítása érdekében sürgetik az áfacsökkentést, hangsúlyozva, hogy az nem halasztható a kormányváltásig.
A baloldali pártok ismertették: programjuk középpontjában a vidéki foglalkoztatás növelése áll, a közös uniós agrárpolitika forrásait vállalkozás- és infrastruktúrafejlesztésére, a vidéki életminőséget javító feltételek megteremtésére fordítanák. Véleményük szerint a gazdasági környezet javításával érdemben növelhető az agrár- és élelmiszertermelés, az elmaradott vidéki területek tőkevonzó képessége.
Közleményükben elítélik „az agrárkamara erőszakos kormányzati megszállását” és az Orbán-kormány „minden erkölcsi normát nélkülöző” földbérbeadási gyakorlatát, hangsúlyozva, hogy folyamatosan nyomon követik a megkötött bérleti szerződésekben foglalt üzleti tervek teljesülését.
Javasolják a szociális szövetkezetek létrehozásának támogatását, továbbá egy olyan földtörvény kidolgozását tartják szükségesnek, amely preferálja az állattenyésztést, a kertészetet, a vetőmagtermelést és az öntözés fejlesztését, segít megtartani a mintegy százezer mezőgazdasági munkahelyet, sőt hozzájárul a vidéki foglalkoztatás bővítéséhez. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >