Az agrárminiszterek kiálltak a KAP fenntartása mellett
Hasznos volt az uniós agrárminiszterek tanácskozása, megmutatta, hogy az agrártárcák vezetői a jelenlegi nehéz időkben is eltökéltek a Közös Agrárpolitika fenntartása és megújítása iránt – mondta a földművelésügyi miniszter telefonon az MTI-nek pénteken.
Fazekas Sándor Château de Chambord-ban az uniós országok agrárminisztereinek csütörtökön kezdett konferenciáján vett részt, amelyre a francia miniszter, Stéphane Le Foll hívta meg kollégáit.
Fazekas Sándor a tanácskozáson kifejtette a magyar álláspontot, miszerint Magyarország elkötelezett egy gazdabarát, egyszerű, világos és tervezhető, megfelelő pénzügyi alapokon nyugvó közös agrárpolitika mellett. Továbbra sem támogatja a vegyi úton előállított élelmiszerek gyártását, tartályban előállított, avagy rovarfehérjékre épülő húsféleségek készítését, az állatok klónozását, a hormonkezelt állatok tartását. Az ilyen fejlesztéseket semmiképpen sem szabad a Közös Agrárpolitika forrásaiból finanszírozni – hangsúlyozta.
A mesterséges élelmiszerekkel kapcsolatos magyar álláspont elég karakteres, amelyről a tagállamok képviseletében csak kevesen nyilvánítottak véleményt, de a gazdabarát megoldások mellett elkötelezett felszólalások hangzottak el – mondta Fazekas Sándor.
Meglátása szerint egyértelmű európai szintű jelzést kell adni, hogy megmarad az unió agrártámogatási rendszere és változatlanul nagy szükség van a gazdák munkájára, a közjóhoz való hozzájárulásukra és a megtermelt jó minőségű élelmiszerekre. Emellett fontos, hogy a közeljövőben ténylegesen egyszerűsítsék az agrártámogatások rendszerét – mondta a miniszter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

