Az agrárminiszter szerint határokon átnyúló agráriumra van szükség

Szerző: STA Dátum: 2022. 12. 05. 09:30

Az elmúlt 12 évben közös erővel sikerült átlépnünk a nemzetrészeinket elválasztó határokat, és újra tudtuk egyesíteni a magyarokat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter hétfőn Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.

(Fotó: Pixabay)

A miniszter kiemelte: a határon túli nemzetrészek számíthatnak az anyaország támogatására, az országhatárokon belül élő magyarság pedig építhet az erdélyi, felvidéki, délvidék, kárpátaljai, drávaszögi, muravidéki magyarságra, amely őrzi és ápolja kultúránkat, hagyományainkat, nyelvünket, mint a megmaradás zálogait. Ez mindannyiunk közös érdeke itt, a „zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes táján” – mondta. Nagy István hangsúlyozta: a megmaradáshoz, a helyben maradáshoz kell a legnagyobb erő, és e „nemes küzdelem” egyik eszköze a Kárpát-medencei Összefogás Fórum, a Kárpát-medence legnagyobb agrárszakmai rendezvénye. Célja, hogy találkozzunk egymással, az agrárszakma képviselői építsék és bővítsék kapcsolataikat, együtt, közösségben gondolkodjunk a lehetőségeinkről, és nem utolsó sorban: értékeljük az eltelt esztendőt – közölte.

Nagy István elmondta, számára a találkozó advent egyik ajándéka

„Ékes bizonyítéka annak, hogy a szeretet, az egymás iránti törődés, a szolidaritás nemcsak gyógyítja a 18 évvel ezelőtti események, a baloldal árulásának sebeit, de életet, lehetőséget teremt. Megmutatja, hogy számíthatunk egymásra” – mondta. A miniszter az évet jellemezve úgy fogalmazott: „nehéz idők mögöttünk, nehéz idők előttünk”. A történelmi aszály, a jelenlegi orosz-ukrán háborús konfliktus és az arra válaszul érkező szankciók, amelyek az energiaárak, alapanyagok robbanásszerű emelkedéséhez vezettek, komolyan igénybe veszik erőforrásainkat, határon innen és túl is – mutatott rá, hozzátéve: ebben is közösek vagyunk, közös a sorsunk. Nagy István kiemelte: hittel, következetességgel, hűséggel kiálltunk és kiállunk önmagunkért, magyarságunkért, a magyar családokért, még ha ez sokszor nem nyeri el egyesek tetszését. A kormány első lépésként az új alaptörvénnyel, az állampolgárság és a választójog kiterjesztésével erkölcsi és közjogi értelemben megerősítette az egységes magyar nemzet eszményét és valóságát. Majd pedig lépésről lépésre megtöltötték tartalommal: a magyar gazdaság egyre jobb teljesítményének köszönhetően egyre többet fordíthattunk a határon túli magyarság, köztük döntő részben agrárvállalkozások, anyagi támogatására – mondta.

Pályázati lehetőségeket biztosítottak, illetve biztosítanak, a támogatások által pedig megerősödhetnek a gazdaságok

Elindították 2018-ban a Kárpát-medencei Falugazdász Programot, amelynek jelentőségét, a benne rejlő lehetőségeket egyre többen ismerik fel és használják. A falugazdászok munkájának eredményeként a külhoni gazdák belekerülhetnek az anyaország kül- és belkereskedelmi vérkeringésébe is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatékonyság és eredményesség érdekében – a példaértékű Délvidékhez és Felvidékhez hasonlóan – Erdély és Kárpátalja vonatkozásában is koncentrált irányítás szükséges, amely egyúttal a párhuzamos területi lefedettségek elkerülésére is megoldást jelent – mondta Nagy István. Közölte, céljuk és határozott elvárásuk, hogy ennek mentén a program a lehető legjobban szolgálja a külhoni magyar gazdák megmaradását és érvényesülését. A miniszter elmondta, egyik legújabb programjuk az idén útjára indított Schams Ferenc Terv, amelynek segítségével a határon túli magyar borvidékek ismét visszanyerhetik régi fényüket.

„Aki csak egy kicsit is érti a gazdasági összefüggéseket, és hajlandó levenni a szemellenzőjét, azt láthatja, hogy a magyarság és a Kárpát-medence gazdasági sikere a szomszédos államoknak is eredményeket jelent, javítja a versenyképességet” – fogalmazott Nagy István, rámutatva: a gazdaságfejlesztési támogatások elősegíthetik, hogy a térség Európa új igazodási pontjává emelkedjen.

A miniszter kijelentette: a fennmaradásához elengedhetetlen a határon átnyúló, tapasztalatcserére épülő, válságálló és egyben versenyképes agrárium megléte. „Minden egyes földbe hullott vetőmag a megmaradásunkat szolgálja. Mind erkölcsi, mind fizikai értelemben ez a megmaradásunk alapja, hogy kenyeret tudjunk tenni a családok asztalára” – mondta.

MTI

Kapcsolódó cikkeink