Az agrárdigitalizáció új külpiaci távlatokat nyithat
A pályaorientációtól a szakképzésen át a digitális megoldások terjesztését célzó stratégia ahhoz is hozzájárul, hogy szélesebbre tárja az új piacok kapuit az új generáció eszközeit használni képes gazdák előtt – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a Kína és Kelet-Közép-Európa 17 országa részvételével, a kínai Hangcsouban zajlott miniszteri csúcson – közölte az agrártárca pénteken az MTI-vel.
Az államtitkár a közlemény szerint hangsúlyozta: az agrártárca kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az agrárpálya vonzóvá tételével, új, digitális tudás, készségek, szemlélet elősegítésével támogassa a gazdálkodást választó vidéki fiatalokat.
A Digitalizáció – a vidék újjáélesztésének motorja mottóval rendezett konferencia közös nyilatkozatot fogadott el, mely szerint az agrárminiszterek a fenntartható fejlődés keretében ösztönzik az új technológiák, a mesterséges intelligencia, az adatközpontúság terjedését a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén.
A tanácskozás résztvevői üdvözölték, hogy 2020 – a Kína-Kelet-Közép-Európa kormányfői csúcson született döntés értelmében – a sokrétű mezőgazdasági együttműködés éve lesz. A találkozót elnöklő Han Csang-fu kínai miniszter elmondta, Kína szélesre tárja kapuit mindazon termelők előtt, akik tudnak élni a modern e-kereskedelem lehetőségeivel.
A magyar államtitkár a közlemény szerint kétoldalú egyeztetést folytatott kínai partnerével, Csü Tung-jü miniszterhelyettessel az innovációs együttműködés, a lótenyésztés és lovassportok lehetőségeiről, valamint a mezőgazdasággal kapcsolatos egyéb aktuális nemzetközi kérdésekről.
Farkas Sándor a találkozón jelezte: az 5,3 százalékos magyar gazdasági növekedés annak is köszönhető, hogy a hazai gazdaságpolitika a hagyományos nyugat-európai és V4 partnerek mellett nyit a globális gazdaság legnagyobb és leggyorsabban fejlődő piacai irányába is.
Kína a magyar agrárium egyik legfontosabb EU-n kívüli piaca. A kontinensnyi ország növekvő igényei miatt nagy lehetőségeket tartogathat a megfelelően felkészült agrárcégek számára. Ennek elősegítése érdekében a kínai fél tavaly óta jelentősen könnyítette az e-kereskedelmi felületeken keresztül történő élelmiszer-bevitel szabályait – írja a szaktárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Starbucks: terjeszkedés a Közel-Keleten és Kínában, leépítés Amerikában
A Starbucks ambiciózus terveket jelentett be a következő évekre: évente…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van
Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a…
Tovább olvasom >Ez az döntés az egész szójapiacot érinti
A kínai hatóságok öt brazil vállalat esetében felfüggesztették a szójabab…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hódítanak a funkcionális gyümölcslevek a Közel-Keleten
A Közel-Kelet egyre meghatározóbb szereplője a globális gyümölcslépiacnak, ahogy az…
Tovább olvasom >Vasárnapi nyitvatartással erősítene a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgiumban működő saját üzleteit – 44 szupermarketet és…
Tovább olvasom >Papíralapú kávékapszulákat vezet be a Nespresso Németországban
2025. február 17-től Németország-szerte kaphatók a Nespresso papíralapú kávékapszulái. Az…
Tovább olvasom >