Az Advent International tulajdonába kerül a Provimi Pet Food

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 24. 11:46

A globális pénzügyi befektető társaságként működő Advent International ma bejelentette, hogy döntése értelmében az állati takarmánygyártó cégek között piacvezetőnek számító Provimi cégcsoporttól 188 millió € értékben a tulajdonába kerül a Provimi Pet Food („PPF”), a háziállateledelek vezető európai gyártója.

A PPF Európában a sajátmárkás, nedves és száraz háziállateledelek harmadik legnagyobb előállítója, mintegy 280 ügyfelet lát el – köztük nagyobb élelmiszer-kiskereskedelmi láncokat – a működési területének számító 27 piacon. A budapesti székhelyű cég körülbelül 1000 munkavállalót foglalkoztat, és Európában nyolc termelő létesítménnyel rendelkezik. 2010-ben a vállalat beszámoló szerinti teljes árbevétele 236 millió € volt.

A PPF erős pozíciókkal rendelkezik legnagyobb piacain: Magyarországon (a PET-Hungária Kft. révén), Hollandiában, Lengyelországban, Csehországban, valamint Szlovákiában. Közép- és Kelet-Európában a várakozások szerint az elkövetkező évek a GDP növekedését számottevően meghaladó bővülést hoznak a sajátmárkás háziállateledel-piacon, ami mögött az érintett fogyasztók kiemelkedő vásárlóereje, a nagyobb számú hobbiállat tartását eredményező demográfiai változások, valamint az áll, hogy a fogyasztók egyre nagyobb mértékben hajlandók elfogadni a sajátmárkás termékeket.

Az Advent International által megvalósított beruházás támogatja a PPF növekedési terveit, melyek fókuszában a piaci részesedés növelése, továbbá új termékcsaládok és szolgáltatáscsoportok kifejlesztése és piaci bevezetése áll.

A vállalat megszerzését Chris Mruck, az Advent International közép-európai részlegének ügyvezető partnere és társigazgatója a következőképpen kommentálta: „A Provimi cégcsoport a PPF-et európai piacvezetővé tette. Részünkről a beruházás ezekre az erős alapokra épít, ami pedig lehetővé teszi a vállalkozás számára, hogy az Európában fennálló növekedési lehetőségeket kiaknázza. A PPF kitűnő kilátásokkal jellemezhető vállalkozás, ennek megfelelően nagy várakozásokkal tekintünk a vállalatvezetéssel való együttműködésünk elé, hogy a társaság teljes mértékben kihasználja a benne rejlő lehetőségeket.

Albena Vassileva, az Advent International igazgatója hozzátette: „Az, hogy az Advent képes megfelelő formát adni, és jól megvalósítani ezt az összetett, több országot érintő vállalat-felvásárlást, világosan tükrözi páneurópai hálózatunk erejét, valamint hogy Közép-Kelet-Európában páratlan lefedettséggel rendelkezünk. Már alig várjuk, hogy támogathassuk a PPF fejlődésének következő szakaszát.”

Balogh Attila, a Provimi Pet Food európai igazgatója elmondta: „Nem kérdés, hogy az Advent PPF-be való befektetése vállalatunk fejlődésében egy izgalmas új szakasz kezdetét jelzi. Az Advent nemzetközi tapasztalata a kiskereskedelmi és fogyasztói szektorban, valamint szilárd alapokon álló jelenléte a Közép-Kelet-Európában lévő fő piacainkon rendkívüli értékkel bírhat akkor, amikor vállalkozásunkat kialakult vevőkörünk igényeinek a mind teljesebb kiszolgálása érdekében bővítjük.”

Az Advent International 1984 óta fektet be a kiskereskedelmi és fogyasztási cikkek által fémjelzett ágazatba, miközben helyi alapokon és irodákon keresztül közép-európai befektetései 1994-re nyúlnak vissza. A cég számos vállalatot finanszírozott és támogatott a kiskereskedelmi és fogyasztói szektorban, miközben globális léptékben is sikeresen bővült. A legutóbbi befektetések közé tartozik Bulgária vezető ásványvíz-palackozója és üdítőforgalmazója, a Devin, az Egyesült Királyság elsőszámú kanapé-kiskereskedője, a DFS, az Uno, Törökországban a márkázott, csomagolt kenyér- és más sütőipari termékek vezető gyártója, valamint a Takko, Európa exkluzív divat-kiskereskedelmi cége, ami egy gyorsan bővülő szegmensben szerzett magának vezető pozíciót.

Az Advent tanácsadói közé olyan cégek tartoznak, mint a Leonardo & Co (reklám és marketing), a CMS (jogi kérdések) és a Deloitte (pénzügyi megfelelés). A vállalat-felvásárlás külső finanszírozói az Erste Group Bank, a Raiffeisen Bank International és az UniCredit.

Az ügylet előreláthatólag a következő két hónapban zárul le a szabályozó hatóságokkal és az üzemi tanácsokkal történő egyeztetéseket követően.

Kapcsolódó cikkeink