Magazin: Automatizációval orvosolható a munkaerőhiány

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 17. 07:21

A raktározási szektorban napjainkban elsősorban a jelentős munkaerőhiány, az emelkedő bérezés, illetve az ezekből adódó bérfeszültség jelent nehézségeket a piac szereplői számára. A technika fejlődése a raktározással, anyagmozgatással foglalkozó vállalkozásokat is modernizálásra sarkallja, egyre inkább elterjednek az automata, félautomata rendszerek, amelyek a munkaerőhiány okozta problémákra is részben megoldást jelenthetnek.

Szintén a raktározás alappillérei a raklapok, amelyekkel szemben ugyancsak szerteágazó igények jelennek meg, főként praktikusság, tisztaság és környezetvédelmi szempontok alapján.

A szegmensen belül nem elhanyagolható a raktárinformatika szerepe sem, amely vívmányainak köszönhetően az egyes folyamatok leegyszerűsödnek, átláthatóbbá válnak, amely mind hatékonyság, mind pedig eredményesség tekintetében minden résztvevő számára számos előnnyel jár.

Gyerekcipőben jár még az automatizáció

Az SSI Schäfer logisztikai folyamatok tervezésében, raktárberuházás előkészítésében, a megoldás pontos műszaki megtervezésében, gyártásában, kivitelezésében, valamint a projekt utógondozásában nyújt segítséget.

Palasik Márton, projektmenedzser kifejti, hogy változnak a vevői igények, senki nem szeretne készleteket fenntartani a saját raktárában, így a megrendelések nagy része alacsony darabszámú, ugyanakkor az ügyfelek sokkal gyakrabban rendelnek, így róva extra terhet a rendelés-kiszolgálásra/logisztikára.

Palasik Márton
projektmenedzser
SSI Schäfer

– Egyre inkább növekszik az automatizáció iránti igény. Mindenki mindent automatizálni szeretne, röpködnek a big data és az egyéb, ipar 4.0-el kapcsolatos hívószavak, de valójában nagyon kevesen használják e technológiákat és megoldásokat tudatosan és helyesen. A többség nincs tisztában a beruházási költségekkel, megtérülési időkkel, rendszerkövetelményekkel, vagy azzal (pl. big data esetén), hogy a rengeteg kinyert adattal pontosan mihez is fognak kezdeni – osztja meg véleményét Palasik Márton.

– Vállalatunknál folyamatosan zajlanak fejlesztések, illetve indulnak pilot projektek FMCG- (healthcare-cosmetics; food-retail, food-beverage) területeken a nagy piaci szereplőkkel együttműködve – teszi hozzá a projektmenedzser.

 

Fontos a több lábon állás

A Galambos Logistic Kft. a Vas megyei térség meghatározó szolgáltatója, a szűkebben vett nyugat-magyarországi régióban a vállalat kiemelt pozíciót foglal el.

Kondor Tamás
logisztikai vezető
Galambos Logistic

– Közel 20 000 négyzetméteren végezzük raktározási tevékenységünket. Jelenleg a legnagyobb kihívás számunkra a megfelelő minőségű és mennyiségű munkaerő megkeresésese és megtartása – mondja Kondor Tamás, a Galambos Logistic Kft. logisztikai vezetője.

Ami a közeljövő trendjeit illeti, a szakember azt tapasztalja, hogy történt már elmozdulás az automatizáció irányába. A már meglévő csarnokoknál a félautomatizáció jellemző, a teljes gépesítés jelentős átalakítással és költséggel járna, ami nem térülne meg, de az új raktárak telepítésénél a nagyobb szolgáltatók már a teljes automatizálást preferálják.

– A Galambos cégcsoport egyik víziója a több lábon állás – a logisztika mellett a fuvarozás és a vendéglátás is külön üzletág –, ehhez folyamatosan keressük a lehetőségeket. 2016 év végén kapacitásbővítést hajtottunk végre, felavattuk a hatodik logisztikai csarnokunkat, pár hónapja pedig megkaptuk a Helyi Logisztikai Szolgáltató Központ (HLSZK) minősítést, ami újabb üzleti partnerek számára lehet vonzó. Folyamatosan törekszünk a fejlesztésekre, nemrég fejeztünk be egy állványberuházást, annak érdekében, hogy az egyik meglévő megbízónk új igényeit ezzel is ki tudjuk szolgálni – jelzi Kondor Tamás.

A lítiumion technológiáé a jövő

Az intralogisztika területén – hasonlóan más iparágakhoz – a digitalizálás és a hálózatépítés, az automatizálás, az energiahatékonyság és a biztonság játsszák a főszerepet. Az intralogisztika 4.0 főbb irányzatait a Jungheinrich a gyakorlatba is átültette innovatív termékeinél és digitális megoldásainál. A gazdasági környezet (elsősorban a munkaerőhiány miatt) egyre több vállalat ismeri fel a növekedési lehetőségeket a raktári folyamatok optimalizálásában az automatizálás és a digitális megoldások segítségével.

Horváth Zoltán
ügyvezető igazgató
Jungheinrich Hungária

– A Jungheinrich anyagmozgató gépei az ágazatban egyedülálló energiahatékonysággal rendelkeznek. Jelenleg a Jungheinrich az egyetlen olyan gyártóvállalat, amely a töltőkészülékektől kezdve az energiatárolókon keresztül a meghajtó egységig mindent egy kézből kínál. Ezt a szakértelmet bizonyítja az egyedülálló „2Shifts1Charge” (két műszak egy feltöltéssel) garancia. A lítiumion technológia alkalmazásával a vállalat vezető piaci pozícióra tör, szinte valamennyi új targonca már lítiumion technológiával is elérhető. A Jungheinrich a lítiumion akkumulátorok házon belüli gyártását is tovább bővíti. Úgy vélem, ez a technológia meghatározó lesz a jövőben is – jelzi Horváth Zoltán, a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Évek óta nő az érdeklődés a Jungheinrich automata megoldásai iránt. Az autó- és elektronikai ipar ezen a területen is az élen jár. E két ágazatban főként a gyártósorok anyagellátásában alkalmazott vontatók mellett megjelentek az önvezető targoncák, amelyek szélesebb körű elterjedéséhez a növekvő bérköltségek, valamint a szakképzett munkaerő hiánya is hozzá fog járulni a közeljövőben.

– Számos újdonságunk van a digitális és hálózati megoldások területén is. A legújabbakat 2018 tavaszán mutattuk be nemzetközi és hazai kiállításokon, mint például automata, vezető nélküli targoncákat, az easyPILOT follow távvezérlésű komissiózó targoncát, az EKX 516 magasraktári „okos” targoncát, valamint a WMS raktárirányítási rendszert – emlékeztet Horváth Zoltán.

Modern raklapok, raklapfedők papírból

A DS Smith mint alapvetően papíralapú csomagolásokat gyártó – és azokat más anyagú csomagolásokkal multi-material csomagolási megoldásként kínáló – vállalat elsősorban a termékek elsődleges és másodlagos csomagolásait kínálja a piacon. A „logisztikai” csomagolásként is felfogható raklapok, raklapfedők területén a papíralapú megoldások áttörése eddig nem volt jelentős, így a DS Smith is az eddig elterjedt – faalapú – megoldásokat nyújtotta.

Nákity Róbert
project manager
DS Smith Packaging
Hungary Papillon

– Vállalatunk folyamatosan kínál új lehetőségeket, ezúttal párosítva a papír­alapú megoldások előnyeit a „logisztikai” csomagolások területén megjelent új igényekkel. A folyamatosan változó versenyhelyzet, a globális termékelosztás problémaköre, a sokféle és egyedi logisztikai rendszer miatt cégünk számos igényre – tiszta megoldások iránti elvárás, minden úti cél/rendeltetési hely számára elfogadott megoldások, vállalati munkabiztonsági programok, a nedvességtartalommal kapcsolatos igények, hulladékkezelés, megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyag elérhetősége – igyekszik választ adni – fejti ki Nákity Róbert, a DS Smith Packaging Hungary Papillon project managere.

– Csomagolási stratégáink a raklapok több mint fél évszázados koncepciójának adtak teljesen új értelmet. A DS Smith PaPillOn termékcsaládhoz tartozó paletta, raklapfedő és konténer újrahasznosított papírból készül, a szabadalmaztatott gyártási technológiának köszönhetően különösen erős, strapabíró kivitelben. Mindezt ötvöztük a papír minden előnyével: a paletta súlya például alig fele a hagyományos, fából készült raklap súlyának, miközben tiszta és környezetbarát is. Kialakítása mindenben megfelel az EUR-raklapnak, de mérete és formája akár egyedi üzleti igényekre is szabható. A termékcsalád másik nagy előnye a hagyományos fából készült raklapokkal szemben, hogy raktározásuknál nem telepszik meg rajtuk a penész és a mikroorganizmusok, ennek köszönhetően nem igényelnek hőkezelést. De a tisztaság itt még nem ér véget: a papírból készült raklap nem porzik, nem forgácsolódik szét, ebben a vonatkozásban is teljesen új megoldást kínálunk – hangsúlyozza Nákity Róbert.

A gépesítés jelenthet megoldást a munkaerőhiányra

A P&P Budafok Kft. ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy a raklappiac nem változott jelentősen, a UIC-EUR és a EPAL-EUR vita nyugvópontra jut, jelenleg nem igényli a vevők többsége a típusok elkülönített kezelését, hanem korlátlanul cserélik egymással a raklapokat. Ez mindenképp jó, és könnyebbséget jelent a raklapkereskedőknek.

Polgár Ferenc
ügyvezető igazgató
P&P Budafok

– Az egyutas raklapok iránti kereslet is fokozódik, a jellemző méretek a 80×120 a 100×120 a 114×114 és a feles 60×80 raklapok. A 114×114 méretet leginkább a Big-bag zsákok alá viszik, valamint azok, akik 40 lábas konténerben szeretnének importálni – avat be Polgár Ferenc.

A szakember szerint a raklapgyártás két nagy problémája jelenleg az alapanyag árának drasztikus emelkedése 2018. évben, valamint a munkaerőhiány.

– A P&P Budafok Kft.-nél a friss fűrészáru-alapanyag áremelését kevésbé érezzük, mivel jellemzően a kínai és amerikai rakodólapokat bontjuk szét elemeire, és ezekből a deszkákból és tuskókból készítjük az újrahasznosított raklapjainkat. A munkaerő kérdése nekünk is gond, egyre kevesebb megbízható, fizikailag is alkalmas munkavállaló van Budapesten. A fiatalokat nem érdekli a fizikai munka, még ha kiemelkedő fizetést kapnak is. Erre a problémára az automatizálás és a raklapszétbontás és raklapszegelés nagyobb arányú gépesítése a megoldásunk.Igyekszünk a fizikai terhelést csökkenteni, pihenőidőt közbeiktatni, a munkakörnyezetet kényelmessé tenni – fejti ki az ügyvezető igazgató.

Az Európai Unión kívülre irányuló import növekedése miatt a raklapok hőkezelése iránti igény is folyamatosan nő, a vállalat IPPC-szabvány szerinti hőkezelési szolgáltatással is ügyfelei rendelkezésére áll.

– Az egyutas raklapok szétbontásával és újra raklappá alakításával rengeteg hazai fát mentünk meg a kivágástól. A fa csomagolási hulladékok hasznosítójaként hozzájárulunk a környezet terhelésének csökkentéséhez – teszi hozzá Polgár Ferenc.

Rugalmas raktárinformatikai rendszerekre van igény

A raktárinformatikai piacot, mint minden hasonló területet, ahol az informatika szerepe a támogatás, irányítás, a folyamatok emberi működtetésének gyorsítása, kiváltása, egyértelműen befolyásolják a technológiai változásokból adódó lehetőségek, az érintett emberi erőforrásokkal kapcsolatos változások – főleg hiányok –, az online értékesítés jelentős növekedése – ami a raktári folyamatok újragondolását igényli –, az ipar 4.0. technológia penetrációja és a vállalatok vezetőinek folyamatos igénye a hatékonyság növelése iránt.

A raktárinformatikai szektorban több típusú szereplő van jelen, úgymint az ERP (vállalatirányítási rendszer) -megoldások raktári moduljait szállító csapatok, valamint a logisztikai célszoftverekkel megjelenő cégek, így a verseny többdimenziós és folyamatos a versengés a lehetséges partnerekért.

Bérces Pál
ügyvezető tulajdonos
QLM Logistics Solutions

– Ha a piaci szereplőket a szakértelem szempontjából vizsgáljuk, akkor már egy kicsit más a helyzet. A WMS- (raktárirányítási szoftver) szállítók közül a QLM kiemelkedik logisztikai szaktudásával. Nálunk az egy alapszolgáltatás, hogy a megbízók a meglevő logisztikai folyamataik újragondolását, optimalizálását is megkapják a rendszerterv elkészítése során. Szakembereink a logisztikai folyamatok mindentudói és általuk partnereink új megoldásokat ismerhetnek meg. Mi szükség esetén akár szimulációs modelleket is felállítunk a hatékonyabb működés előzetes bizonyítása érdekében – fejti ki Bérces Pál.

A QLM Logistics Solutions Kft. ügyvezető tulajdonosa azt is elárulja, hogy az emberi erőforrás hiánya miatt az automatizálás teret hódít, a munkaerő helyettesíthetősége fontos szempont, ami a betanulási idő rövidítésében, a helyettesíthetőség mint igény megjelenésében jelentkezik.

A hiány mellett a munkaerő minőségi romlása is tapasztalható, emiatt a magas kiszolgálási minőség fenntartása csak folyamatirányítás és kontroll mellett biztosítható.

Az ipar 4.0. egyre több vállalat számára működési elvárás, a beszállítói pozíciókban a nagy iparvállalatok elvárásai növekednek, így új megoldások irányába indulnak el a cégek, amit a raktárinformatikának is kell követni, így egyre erőteljesebben képbe kerülnek a rugalmas, testre szabható rendszerek – fűzi hozzá Bérces Pál.

– Folyamatosan fejlesztjük szolgáltatási képességeinket, igyekszünk a piaci trendeket lekövetni, meglovagolni, hiszen ezt várják partnereink is tőlünk. A tervezési szolgáltatásainkat bővítettük, raktárirányítási szoftverünk jelentős új funkciókkal bővült, K+F pályázatokon indulunk, az egyes szakterületeken pedig dedikált csapatokat hoztunk létre az innováció érdekében. Mindezeken felül saját fejlesztőcsapattal és saját fejlesztésű, automata állványkiszolgáló géppel és automata szállítópályaelemekkel is rendelkezünk – tájékoztat a QLM Logistics SolutionsKft. ügyvezető tulajdonosa.

A digitális fejlődés követése a növekedés útja

Ligeti Annamária, az L-mobile Hungary Kft. marketing managere szerint a raktározásban valójában a raktári kiszolgálás minőségét érinti a változás. Ez esetben két tényező a meghatározó: a kiszolgálás pontossága és gyorsasága.

Ligeti Annamária
marketing manager
L-mobile Hungary

– A korszerű raktári informatikai rendszerek alkalmazásának számos előnye van, és ezt napjainkban már a vállalatok is felismerik. Összetett és bonyolult adatrögzítő megoldások helyett létrehozunk egy egyszerűsített, átlátható felületekkel bíró rendszert. Így született meg az L-mobile. A kézműves kisipari vállalkozástól kezdve a világszintű konszernekig bármilyen vállalatnak megoldást tudunk nyújtani, ha mobil alkalmazásokról van szó. Applikációalapú, számos ERP-vel integrálható adatrögzítő és megjelenítő szoftvereink könnyen beilleszthetőek a meglévő informatikai környezetbe, és gyors megtérüléssel segítik a cég működését – mondja Ligeti Annamária, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy szabályozás tekintetében a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében folyamatosan pályázhattak a cégek támogatásra. Ez segíti az olyan szoftverek és módszerek meghonosítását az adott vállalat életében, amely kiváltja a hagyományos papíralapú feladatvégzést. A támogatásoknak köszönhetően javul a gazdasági szereplők beruházási kedve, és ez élénkíti a piacot.

A marketing manager úgy látja, hogy kizárólag a digitális változásokat követő, arra dinamikusan reagáló vállalatoknak lesz lehetőségük a növekedésre, valamint arról is beszámol, hogy az ügyfelek részéről megjelenő igények egyre gyakrabban a felhő- és applikációalapú szolgáltatások, platformfüggetlen megoldások felé irányulnak.

– Az L-mobile alkalmazásainak a bevezetésekor fontos cél az, hogy az informatikai rendszerben tárolt adatok valós időben, szinkronban legyenek a folyamatokkal, minden időpillanatban tükörképei legyenek a valóságnak, legyen szó raktározásról, terepi munkavégzésről, mozgó értékesítésről vagy a gyártás adminisztrációjáról. A vállalat Warehouse terméke folyamatos fejlesztésnek köszönhetően felgyorsítja a raktári folyamatokat, megszünteti az anyaghiányt, segít az elveszett anyagok megtalálásában, lecsökkenti a hosszú keresési időket, és lerövidíti a bejárási útvonalakat a raktárban, valamint hibamentes működést biztosít. A teljes raktáron belüli vagy azon kívüli supply chain folyamat adminisztrációjában és irányításában segít – tudjuk meg Ligeti Annamáriától.

Az L-mobile elindította a piacon egyedülálló RFID-kereső felületét, amely mérnöki előképzettség nélkül segít kiválasztani az igényeknek legmegfelelőbb RFID-, NFC-megoldást.

További újdonságaik között említik a Trailer Yard Management megoldásukat, mely a kamionok, járművek telephelyen belüli mozgását követi nyomon beltéri helymeghatározással, és tervezi, irányítja valós időben a rakodók, rámpák rakodási feladatait.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink