Automatákkal újít a dm és a Rossman
A drogériákban immár újratölthető automatákon keresztül tudnak vásárolni sampont, tusfürdőt és egyéb drogériai kellékeket a vásárlók Csehországban – olvasható a penzcentrum.hu-n. A dm és a Rossman azt ígéri, hogy a megoldást elterjesztik a többi régiós országban is. Ez a műanyag hulladék termelését is jelentősen csökkentené. A technológiát több környékbeli országban üzemel már, így hamarosan bevezethetik Magyarországon is.
Tavasszal kezdte meg a cseh egységekben az újratöltő rendszerek tesztelését a dm, novembertől pedig már a Rossman is bevezeti a feltöltő automatákat. A vásárlók így már öblítőt, sampont és tusfürdőt is ezzel a módszerrel tudnak majd vásárolni – számol be a cseh Novinky.
A vásárló kiválaszt egy üres palackot a hozzá tartozó termékhez az automatából, beolvassa a vonalkódját a töltőállomásnál, és a gép megtölti a termékkel a palackot. A gép ezen kívül kinyomtat egy cetlit a termék szavatossági idejével. Az ügyfél ezután rácsavarja a palack tetejét, és már mehet is fizetni. A megoldás csökkenti a műanyagfelhasználást, hiszen ezek a palackok később újratölthetőek – mondta el a lapnak Olga Stanley, a Rossman szóvivője.
A flakont mindenképp ki kell fizetni egyszer: az üres flakon 19,90 cseh koronába kerül, ez nagyjából mai árfolyamon kb. 260 forint. Ezt a flakont később bármikor újra tudja tölteni a boltban. A vállalat célja a műanyaghulladékok mérséklése, és egy kutatás szerint ha minden cseh átállna erre a technológiára, akkor évente 5000 tonna műanyagszeméttel keletkezne kevesebb. Az üres flakonokba egyelőre 8 terméket lehet beletölteni, a rendszer 5 cseh városban működik majd. Prágában tavasszal már a dm is elindította a hasonló újratölthető technológiát a lap szerint. Jiri Peroutka, a dm szóvivője a lapnak elmondta, hogy az érdeklődés nagy volt a boltokban a megoldás iránt.
A nagy érdkelődésre való tekintettel a vállalatok nagy potenciált látnak a megoldásban. A dm az ország összes városában be szeretné vezetni a technológiát. A lap szerint Romániában, Ausztriában és Szlovákiában már üzemel hasonló technológia. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Új digitális szolgáltatás várandósok és kisgyermekes családok számára
A dm 2025 májusától dm babybonus néven elindította új kismamáknak…
Tovább olvasom >„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye új szintre emelte az önkifejezést
A kreatív önkifejezés, a hajformázás új dimenziói és az egyediség…
Tovább olvasom >A technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba és a kollégák képzésébe invesztált a dm
A dm a vásárlók hűségét annak a kiegyensúlyozott összteljesítménynek tulajdonítja,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >