„Csendes órát” vezetett be egy brit áruházlánc
Autista vásárlói érdekében heti egy „csendes órát” vezetett be a brit Morrisons szupermarketlánc – számolt be róla a BBC hírportálja.
A cég 439 brit élelmiszerboltjában szombatonként 9 és 10 óra között tompítanak a világításon, kikapcsolják a zenét, nem használják a hangosbeszélőt és lehalkítják a kasszák kódleolvasóinak „csipogását”.
Úgy vélik, a Morrisons az első élelmiszerlánc, amelyik az összes áruházában bevezette a csendes órát.
A brit Országos Autizmus Társaság (National Autistic Society) üdvözölte az intézkedést.
Egy brit játékboltlánc (The Entertainer) 145 áruházában kapcsolja le a zenét minden szombaton, a nyitva tartás első órájában, hogy „kellemesebb legyen a környezetet az autizmussal élő gyerekeknek”.
„Az autizmussal élők vagy autista gyereket nevelők közül sokakban vált ki szorongást, stresszt a vásárlás a nagy élelmiszerboltokban. Idén teszteltük a csendes órát néhány üzletünkben, megtaláltuk, melyik időszak lenne a legjobb és további intézkedésekkel tettük még kedvezőbbé a környezetet” – írta a Morrisons blogjában.
A csendes óra idején – az elektromos zajforrások kiiktatása vagy lehalkítása mellett – a dolgozók kevesebbet tologatják a bevásárlókocsikat és a kosarakat, a boltokban feliratokat helyeznek el, amelyeken tájékoztatják a vásárlókat a változtatásokról és arról is, miért vezették be őket.
Az autizmus spektrumzavar nevű idegi-fejlődési rendellenesség (ASD) többek között a kommunikációs képességekben, a társas viselkedésben, a normálistól eltérő magatartási szokásokban nyilvánul meg. Az ADS-sel élők érzékelése a normálistól eltérően működhet, hangokkal, érintéssel, vizuális ingerekkel vagy szociális gesztusokkal szemben csökkent vagy túlzott érzékenységet is mutathatnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >A Megoldások a holnapért győztesei az autizmus spektrumzavarral élő gyerekeknek segítenének
A Megoldások a holnapért kihívás jubileumi döntőjében a PrepBook csapat…
Tovább olvasom >Belép a kombucha piacra a Lipton
Új, kombucha termékcsaládot dobott piacra a Carlsberg Britvic Lipton márkája…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >