Augusztus 20. – Vadkovászos kenyér nyerte a Szent István-napi kenyérversenyt
Vadkovászos kenyerével Heim Endre nyerte meg a Magyar Pékszövetség idei Szent István-napi kenyérversenyét, a dunabogdányi Heim Sütöde fiatal tehetsége Borbás Marcsit, a programsorozat nagykövetét is beavatta a fortélyokba – tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t.

A kép illusztráció
A szervezet kiemelte, a versenyt 2023-ban is a hagyomány és innováció jegyében rendezték meg.
Az idei Szent István-nap kenyerének megalkotásakor kovászos technológiát alkalmaztak, a győztes termék tehát egy vadkovászos kenyér. Ez lényegében azt jelenti, hogy nem tartalmaz élesztőt, csak lisztet, vizet és sót.
A győztes termék egy durum kenyér, amelyhez nagyságrendileg 75 százalékban durumlisztet és 25 százalékban BL 80-as kenyérlisztet használtak fel.
Különleges jellemzője az is, hogy hosszan, 16 órán át kelesztik egy speciális hűtőben, amely magasabb hőfokon működik, mint az otthoni hűtők – áll a közleményben.
Heim Endre magyarázata szerint ez a hosszabb, hűvösebb kelesztési folyamat még fermentáltabb, könnyebben emészthető, valamint rendkívül ropogós kérget eredményez.
Az idei Szent István napi kenyeret az államalapítás napján, nemzeti szalaggal díszítve az ország számos pontján meg lehet majd vásárolni. Budapesten, a Magyar ízek utcájában pedig augusztus 18-20-án mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy megkóstolja. A standokon a Magyar Pékszövetség versenyének másik két díjazott terméke is kapható lesz: az idei Innovatív kenyér, valamint a nyertes Sétáló sütemény – írták.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 50 régi génbanki fajtát tesztelnek a „Mindennapi kenyerünk” mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közép-Kelet-Európai szinten is kiemelkedő beruházás indul Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

