Átszabja választékát a Target
A minneapolisi (USA) központú Target élére tavaly év végén új csúcsvezető, Brian Cornell került, aki gondoskodik arról, hogy a kereskedőlánc időről időre a címlapokra kerüljön. A kanadai operáció bezárásával és közel 2000 kolléga elbocsájtásával kezdte tevékenységét, majd kijelentette, minden egyes belistázott cikket átvizsgálnak. Az üzletlánc beszállítóit a Kantar Retail által szervezett konzultációra invitálták május elején, ahol ismertették az új koncepciót. Lokális, természetes, kézműves – e három hívószó jellemzi majd a kialakítandó szortimentet. Négy csoportot határoztak meg az átvilágítás alapjaként. Kiemelt státuszba került 4 stratégiai kategória, a baba, a gyermek, a wellness és a stílus. Fontosnak ítélik a klasszikus harci termékeket, mint a mosópor, állateledel, melyek miatt sok vásárló jön a láncolat boltjaiba, és a forgalmuk is jelentős. Kiegészítő státuszba kerültek a kényelmi termékek, mint például a sütési kellékek vagy az autóápolás, melyeknek kevesebb figyelmet szentelnek majd a jövőben. Itt a legnagyobb a veszély, hogy a Target saját márkás cikkekre cseréli a jelenlegi szereplőket. Átpozicionálandó csoportba helyezték az újraértelmezni kívánt termékcsoportokat. Az elemzők szerint ez a legkockázatosabb hely, a beszállítóknak érdemes kreatívan megtenni mindent, hogy kikerüljenek innen. Ide került a zöldség-gyümölcs osztály is, ahova sokkal több természetes, bio- és prémiumterméket szánnak.
Sokat nyom a latban, ha egy beszállító csatlakozni tud a Target környezetvédelmi, önkéntes, edukációs, jóléti vagy jótékonysági programjaihoz.
Kapcsolódó cikkeink
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91…
Tovább olvasom >AM: jelentős támogatás segíti a Dévaványai-Ecsegi puszták természetes vízháztartásának helyreállítását
A Körös-Maros Nemzeti Park területének jelentős része vizes élőhely, ezért…
Tovább olvasom >A közösségi média vált az első számú vásárlási és keresési csatornává
2024-ben a fogyasztók közel fele már nem keresőmotorokat, hanem a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >