Átmenetinek tartják az elemzők a kiskereskedelmi forgalom megtorpanását

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 04. 24. 11:40

Csak átmeneti lehetett a februári kiskereskedelmi forgalom lassulása az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.

polc2

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője elmondta: a forgalom növekedésének lassulása azért is meglepő, mert a gyors ütemű béremelkedés és a fokozatosan javuló fogyasztói bizalmi mutatók azt sugallták, hogy idén is lendületesen bővülhet a kiskereskedelmi forgalom. Úgy vélte, hogy az adat még nem ad okot aggodalomra, a megingás csak átmeneti lehetett, és a következő hónapokban újból gyorsulhat a növekedés.
Az erőteljes revízió oka részben a tavalyi magas bázis is lehetett, illetve szezonális hatással magyarázható, mivel tavaly februárban egy munkanappal több volt. A bérdinamika továbbra is a kiskereskedelem erősödésére utal. Az élelmiszerkereskedelmen belül az élelmiszer, ital és dohányáruk csökkenése a jövedéki adó emelésből adódhatott, ami visszavetette a dohánytermékek iránti keresletet.
Az Erste Bank becslése szerint 3,4 százalékkal nőhet a magyar GDP 2017-ben, és a növekedés gerincét a háztartások bővülő fogyasztása adhatja, ez lesz az egyik legfontosabb hajtóerő idén is.
Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője elmondta: a februári hónap csalódást jelent a kiskereskedelmet tekintve, elméletileg ugyanis a bérkiáramlás mértékéből arra lehetett volna következtetni, hogy nagyobb emelkedést mutat a forgalom. Azt is megjegyezte, hogy vélhetően azért nem tud a várt ütemben bővülni a forgalom, mert tavaly jelentős fehéredés zajlott le az ágazatban.
Az elemző szerint kérdéses, hogy a februári kiskereskedelmi adat átmeneti hatásnak tekinthető-e és a következő hónapokban majd felpörög-e a forgalom. Fontos lesz majd azt is látni, hogyan alakultak a megtakarítások az első negyedévben.
Németh Dávid szerint az év első három hónapját tekintve a kiskereskedelmi forgalom márciusban lesz kimagasló, a bővülés vélhetően eléri a januári szintet, de a februárinál mindenképpen jobb lesz. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink