Átlagosan közel 60 ezret tervezünk idén karácsonyi ajándékokra költeni
Bár a pandémia kezdete óta a magyarok többsége árérzékenyebb, tavalyhoz képest idén valamivel többet, átlagosan 59 ezer forintot költenének karácsonyi ajándékokra – mutat rá a Telenor országos, reprezentatív kutatása[1]. A magyarok idei karácsonyi terveit vizsgáló felmérésből az is kiderült, hogy tízből négy ember úgy érzi, kevesebb időt tölt a mindennapokban családjával, barátaival, mint szeretné, többségük pedig az ünnepek alatt tervezi bepótolni az elmaradt találkozásokat. Ha pedig nincs mód személyes találkozásra, a legtöbben a mobilhívást választják.
Átlagosan fejenként 59 ezer forintot tervezünk költeni ajándékokra
A Telenor megbízásából az Impetus Research által készített, nemre, korra, településtípusra és régióra nézve reprezentatív országos kutatás alapján a magyarok többsége a pandémia kezdete óta árérzékenyebb lett, 35 százalékuk pedig többet vásárol online. Ugyanakkor tavalyhoz képest 64%-ról 71%-ra emelkedett azoknak az aránya, akik nagyjából ugyanannyit vagy többet fognak karácsonyi ajándékra költeni, mintha nem lenne járványhelyzet. A becsült átlagos költés idén 59 ezer forintnak felel meg, ami némi növekedést jelent a tavalyi 55 ezerhez képest.
Az ajándékozásra ebben az évben is időben felkészülünk: a kitöltők több mint fele már novemberben vagy előtte elkezdte a vásárlást, és tavalyhoz képest némileg nőtt a bizalom az üzletben történő vásárlás iránt; idén valamivel többen terveznek így is, vagy nagyobb részt ilyen módon is vásárolni (52% vs. 47%). Online beszerzésnél a többség igyekszik korábban megrendelni az ajándékot, mert fél, hogy a kiszállításban lehetnek fennakadások. Bár 44% figyeli a karácsonyi akciókat, ajánlatokat, a klasszikusan az adventi bevásárláshoz kapcsolódó Black Friday-nek csak 20% tulajdonít fontos szerepet.
A legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé továbbra is a ruhák (50%), elektronikai cikkek, kiegészítők (46%) és a játékok (42%) tartoznak, a tárgyi ajándékokat pedig az utalványok (25%) és az élmények (13%) vagy utazások (8%) követik. Elektronikai cikkek közül a válaszadók leggyakrabban fejhallgatót/fülhallgatót (22%), okostelefont (20%), telefontokot vagy kijelzővédő fóliát (16%) vásárolnak karácsonyra, okosórával pedig 15% tervez.
Mobilkommunikációs eszközt – mobilt, tabletet, okosórát – főként a párjuknak (43%) vagy gyermeküknek (41%) ajándékoznak a magyarok, és kétszer többen terveznek ilyet vásárolni a szüleiknek (24%), mint saját maguknak (12%). A mobileszközt ajándékozni tervezők negyede fontolgatja, hogy esetleg új előfizetéssel veszi meg a mobilját, amit többségük az elérhető akciós ajánlatoktól tesz függővé.
Telefonálunk, ha nem tudunk találkozni
A kutatás alapján 10-ből 4 magyar úgy érzi, hogy a mindennapokban kevesebb időt tud szánni a szeretteivel való kapcsolattartásra, mint szeretné. A válaszadók háromnegyede legalább hetente egyszer sort kerít egy mélyebb beszélgetésre a közvetlen családtagokkal, viszont csak negyedük társalog ilyenekről napi szinten. A tartalmas beszélgetésekre leginkább a személyes találkozások szolgálnak (82%), de a kitöltők több mint fele gyakran választja a mobiltelefont (61%), és meglepően sokan (53%) a chates üzenetváltást is megfelelő csatornának tartja ehhez.
A magyarok közel fele (45%) karácsonykor tervezi bepótolni az év közben elmaradt találkozásokat, beszélgetéseket. A kérdőívet kitöltők 47%-a idén szűk családi körben, 44% pedig szélesebb rokoni körrel tölti a karácsonyt. Az elmúlt évhez képest már kevésbé befolyásolja az ünneplést a járványügyi helyzet: míg tavaly 44% mondta, hogy – főként a koronavírus miatt – valószínűleg kevesebb emberrel fog találkozni, mint az előző évben, idén már csak 11% válaszolt így. Akik a pandémia miatt kevesebb találkozást terveznek az ünnepek alatt, azok főleg az idősebb, nem velük közös háztartásban élő rokonaikat féltik.
Az ajándékozáshoz számos, kedvező áron elvihető készülékajánlat található a Telenor november 18-tól elérhető karácsonyi kínálatában, amihez a Hiper tarifák között egyaránt megtalálja a számára ideális csomagot, aki inkább a tartalmas beszélgetéseket, vagy aki a nagy adatkeretet részesíti előnyben.
Annak érdekében pedig, hogy segítsen összehozni a családokat, a Telenor a HiperCsoport szolgáltatást ajánlja. Ha az előfizetők legalább két, azonos ügyfélszámon lévő, aktív, hűségben lévő Hiper tarifa összevonásával HiperCsoportot alakítanak, több kedvezményt is kaphatnak, köztük 10 vagy 15%-os havidíjkedvezményt, illetve csoporton belül korlátlanul, 0 forintért hívhatják egymást belföldön. A csoportba bevonhatók a szolgáltató családi tarifái is, amelyek különböző korosztályok igényeire kínálnak eltérő mennyiségű adatot és hívást tartalmazó megoldást.
[1] A kutatás 1000 fő megkérdezésével zajlott 2021. október 26. és november 3. között. A minta reprezentatív a 18-69 éves magyar lakosságra nem, életkor, régió és településtípus alapján.
Kapcsolódó cikkeink
Rövidebb szezon és csökkenő hétköznapi költések befolyásolják az amerikai ünnepi eladásokat
A 2024-es ünnepi szezon az Egyesült Államokban vegyes eredményeket hozhat…
Tovább olvasom >Bankrate: Háromból egy amerikai vásárló kevesebbet tervez idén az ünnepekre költeni
Egy friss jelentés szerint a magas kamatlábak és az infláció…
Tovább olvasom >Ajándékcsomagok: a karácsony sztárjai
Ahogy közeledik a karácsony, az FMCG szektorban működő vállalatok számára…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom 4,1, százalékkal emelkedett augusztusban az előző év azonos időszakához viszonyítva
Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2,…
Tovább olvasom >Nyolc hónapja töretlen a fogyasztás bővülése, augusztusban 4,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában…
Tovább olvasom >K&H: valamivel több, mint évi 6 ezer forintért kötöttek biztosítást a mikromobilitási eszközökre
A mikromobilitási eszközökre szóló kötelező biztosítás bevezetése óta a K&H-nál…
Tovább olvasom >