Átlagosan 404 ezer forint megtakarításuk van a fiataloknak egy felmérés szerint
Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.
A K&H ifjúsági indexének idei első negyedéves adatai szerint a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással, ez a két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest jelentős növekedés. A megkérdezettek 30 százalékára jellemző a legtudatosabb megtakarítás, amikor a hónap elején félretesznek egy előre meghatározott összeget, és csak 17 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy jelenleg egyáltalán nem tud félretenni semmit havi jövedelméből.
A felmérés szerint a fiatalok megtakarításainak átlagos 404 ezer forintos összege a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat, de így sem nevezhető csekélynek. Hozzátették: ez az összeg csak a megkérdezettek 55 százalékának átlagát jelenti. A maradék 45 százalék semmilyen megtakarítással nem rendelkezik – emelték ki. Kiderült az is, hogy a fiataloknak csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, 34 százalékuk pedig kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét.
A megtakarító fiatalok közel fele lakáscéllal tesz félre, 22 százalékuk tanulmányaira spórol, 36 százalékuk pedig nem említett konkrét megtakarítási célt a pénzintézet felmérése szerint.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a célzott megtakarítás mindig nagyobb ösztönzőerővel hat, mintha csak alkalmanként tesznek félre az emberek, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy az idő haladtával se fognak hozzányúlni a spórolt pénzükhöz. A K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedő szervezői tizedik éve dolgoznak azon, hogy már kisiskolás kortól pénzügyi tudatosságra neveljék a fiatalokat – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A vegánok gyakrabban vásárolnak élelmiszert, mint a húsfogyasztók
A vegánok és vegetáriánusok lényegesen gyakrabban járnak élelmiszert vásárolni, mint…
Tovább olvasom >Idén magához térhet a spanyol online élelmiszerpiac
Két év csökkenés után újra növekedésnek indulhat a spanyol online…
Tovább olvasom >Alig vásárolnak a németek a közösségi médián keresztül
A német vásárlók körében továbbra sem terjedt el a közösségi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >