Átlagosan 101 eurót költött egy látogató

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 03. 05. 08:00

– Minden idők legnagyobb bevételét és nyereségét érte el a berlini vásárvállalat tavaly – jelentette be Raimund Hosch, a Berlin Messe igazgatóságának elnöke a külföldi újságíróknak szervezett hagyományos vacsorán, az Alexander Platzon lévő Hotel Park Innben. – És az idei Grüne Woche nem vesztett kiállítót tavalyhoz képest, ahogyan a 115 000 négyzetméternyi felület sem csökkent.Szerte a világból 220 magas rangú politikai döntéshozó jött el a vásárra. Tíz nap alatt 403 ezren vettek jegyet, és köztük 115 ezer szakmai látogatót regisztráltak. Összesen 5150 újságíró tájékoztatott az eseményekről a világ 71 országában. Némethy Márta, a Messe Berlin magyarországi képviselője elmondta, hogy az egy látogatóra jutó, átlag 101 euró költés mindössze 2 euróval marad el a tavalyitól. Így az 56 országot képviselő 1600 kiállító összes bevétele meghaladta a 41 millió eurót.
A magyar kiállításról hangsúlyozta:
– Örülök, hogy az AMC új kiállítási standinstallációja a berlini Grüne Wochén debütált, és a látogatók, valamint a vásár szervezői is elismerően nyilatkoztak róla. Az új standkoncepcióval a kóstoltatás mellett pedig a fogyasztók visszajelzését jelentő értékesítés miatt érdemes minőségi magyar árut bemutatni ezen a nemzetközi seregszemlén. Ha jól megszervezzük a 2010. évi kiemelt magyar megjelenést, és az átütő üzeneteket közvetít, akkor a Grüne Woche hozzájárulhat a magyar élelmiszerek pozíciójának javításához. S nem csak Németországban, hiszen a világ minden részéről több mint 5000 újságíró szokott tudósítani erről a vásárról.

Kapcsolódó cikkeink