Átlag nyolc forinttal drágul a kenyér áprilisban
A liszt árának emelkedése miatt a kenyér kilónkénti átadási árát átlagosan 8 forinttal emelik a pékségek április elején – közölte Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Kifejtette: a malmok lisztet kilónként 10 forinttal drágábban, 117-119 forint között szállítják a pékségeknek, és emiatt 190-210 forint közötti áron tudják adni a pékségek a kenyeret a kereskedőknek. A Magyar Pékszövetség szerint várhatóan a kereskedők településenként eltérően, 280-329 forint közötti áron adnak majd egy kilogramm kenyeret.
Varga László elmondta, hogy a liszt ára 38 százalékot képvisel a kenyér előállítási költségében, de a többi alapanyagár emelkedése is kedvezőtlenül hat jövedelmezőségükre.
A pékszövetség elnöke közölte: a malmoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy előreláthatólag május végéig tudják a most megemelt áron biztosítani a lisztet a pékeknek.
Varga László elmondta, hogy a malmokhoz hasonlóan a pékszövetség is szeretné, ha a kormány hitelkonstrukcióval támogatná a jövőben a jó minőségű magyar búza felvásárlását. Ezzel itthon lehetne tartani a magyar gabonát, és biztosítani lehetne a tisztes lisztárat – közölte az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >