Átírja a hőség a vásárlási szokásokat

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 16. 00:05

A rekkenő hőség alapvetően változtatta meg a vásárlási szokásokat, a vevők kora reggel és késő délután, illetve, ha van lehetőség rá, akkor este keresik fel a boltokat.

Sokan vannak, akik vásárlási szándék nélkül, csak a kintinél alacsonyabb hőmérséklet miatt térnek be a légkondicionált üzletekbe, a slágertermékek pedig az ásványvizek, az üdítőitalok és a fagylaltok.
Több üzletben és üzletláncnál is arról számoltak be az Origo internetes portál kérdésére, hogy a déli órákban szinte kiürülnek a boltok, a vevők korán reggel, vagy késő délután, illetve, ahol lehet, este intézik a napi bevásárlást.
Gillemot Katalin, az Auchan kommunikációs vezetője elmondta, hogy amíg az elmúlt években reggelente szinte csak lézengtek a vevők az áruházakban, most sokan vannak, délben pedig, kis túlzással kiürül az áruház. Szerinte az is a hőség számlájára írható, hogy sok vásárló a légkondicionált eladótér előtti folyosón lévő padokon megpihen a vásárlás előtt és után.
A CBA üzleteiben is hasonló a helyzet – derül ki Fodor Attilának, az üzletlánc szóvivőjének szavaiból. Fodor azt mondta, hogy átlagos időjárás esetén napközben – vagyis 10 és 14 óra között – sok kismama és nyugdíjas vásárol az üzleteikben, ám őket most nem nagyon látni, a legtöbb vásárlóval együtt reggel vagy este intézik el a bevásárlást.
Az Interspar és Spar üzleteiben délelőtt 10 óráig véget ér az első roham, délután 3-4 óráig nagyon kevesen vannak a boltokban, ezt követően pörög fel újra a forgalom. Sok áruházban este 8-9 körül is kifejezetten sokan vannak – tájékoztat Laber Zsuzsa, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője. a konkurens üzletláncokhoz hasonlóan a Spar áruházaiban is vannak, akik csak a klimatizált légtér miatt térnek be a boltokba.
Az üdítőitalok, ásványvizek és a sör, illetve a ventilátorok és klímák forgalma megugrott – mondta az Auchan kommunikációs igazgatója. A korábbi években tapasztaltnál sokkal több fogy a napozás káros hatásai elleni szerekből (naptej, testápoló stb.) Az árvíz és belvíz miatt elszaporodó szúnyogok miatt érzékelhetően nőtt a szúnyogriasztó termékek forgalma.
A Spar-üzletekben tavaly nyárhoz képest duplájára emelkedett a szúnyogriasztók forgalma, emellett persze az ásványizeket, üdítőitalokat és fagylaltokat is viszik, mint a cukrot. Rendkívül népszerű emellett a görögdinnye és a sárgabarack.
Egy-egy átlagos méretű – 200-300 négyzetméteres boltban – naponta 1500-2000 palack mésfél literes ásványvíz fogy el naponta, ami egy átlagos forgalomnak  több mint ötszöröse – közölte Fodor Attila. Évről évre, egyre többen vásárolják a szénsavmentes ásványvizeket, ma már utóbbiak teszik ki a ásványvíz-forgalom durván 30 százalékát – írja az Origo.



Kapcsolódó cikkeink