Magazin: Átformálta az intim higiénia piacát a pandémia
Az intimhigiénia-piacon az otthon töltött idő emelkedésével a tamponhasználat háttérbe szorult, a hölgyek többnyire az egészségügyi betétek mellett tették le voksukat. A gyártók és forgalmazók 2021-ben is számos újdonsággal készülnek, innovációik a fenntarthatóság irányába mutatnak.
Szerző: Budai Klára

Szabó Viktória
brand activation manager
Johnson & Johnson
Szabó Viktória, a Johnson & Johnson Kft. brand activation managere arról tájékoztat, hogy a 2020-as év a menstruációs piacon is változásokat hozott. Meglátása szerint az otthonlét és a „pizsamaeffektus” az egészségügyi betéteknek kedvezett a tamponokkal szemben. Rámutat arra is, hogy bár megfigyelhető a hipermarketek erősödése, összességében továbbra is a drogériákban keresik jellemzően ezeket a termékeket a vásárlók.
– Mindkét márkánk piacvezető, az o.b. a tamponok piacán, a Carefree pedig a tisztasági betétek piacán – jelzi a Nielsen adataira hivatkozva Szabó Viktória. – Azt látjuk, hogy ha a hölgyek megtalálják a számukra megfelelő terméket, nem váltanak, legfeljebb a márkán belül próbálnak ki újdonságokat vagy többféle terméket – teszi hozzá a brand activation manager.

Szabó Márton
senior category manager
Essity Hungary
Szabó Márton, az Essity Hungary Kft. senior category managere arról ad hírt, hogy míg az egészségügyi betétek növekedni tudtak, addig a pandémia hatására a tisztasági betétek értékesítése csökkent, ami a közösségi élet és munkahelyen töltött idő csökkenésével is indokolható.
– A tampon szegmenst negatívan érintette a 2020-as év, de az Essity a Libresse márkával itt nincs jelen. Az inkontinencia termékek továbbra is két számjegyű növekedésben vannak, ennek legfőbb oka még mindig a penetrációban rejlő lehetőségek, illetve a folyamatosan öregedő társadalom és az ismertség növekedése. Szabó Mártontól azt is megtudjuk, hogy a Libresse és Tena termékek eredményességének köszönhetően a vállalat az elmúlt időszakban tovább növelte részesedését az intim higiénia kategóriában.
Követik a trendeket az innovációk
– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az o.b. ProComfort normal 16 db-os tampon termékünk – ahogy a Nielsen adataiból is látszik – a magyar nők kedvenc menstruációs terméke. Folyamatosan figyelemmel követjük a piaci trendeket, valamint a fogyasztói preferenciákat, és hamarosan ezekhez illeszkedő termékeket vezetünk be a piacra – vetíti előre Szabó Viktória.
A vállalat egy új irányú kommunikációt is kezd idén az o.b.-val, amely a tamponhasználattal kapcsolatos mítoszok eloszlatását célozza. Ugyanis tapasztalataik azt mutatják, hogy sok nő hall mindenféle információt akár családtagoktól, akár barátoktól, amelyek tudományos alapokkal általában nem rendelkeznek, így tisztázásra szorulnak.

Hegedűs Eszter
senior brand manager
Essity Hungary
Az Essity Hungary Kft. által forgalmazott tisztasági betétek között a Multistyle (többféle fehérneműhöz használható), és a nagy kiszerelésű termékek a legnépszerűbbek. Egészségügyi betét kategóriában is a nagyobb duo csomagok vezetik az eladási listákat, alkategóriákat tekintve pedig az éjszakai szegmens az, amely egyre keresettebb. Inkontinencia kategóriában mind a betétek, mind pedig a tisztasági betétek rendkívül népszerűek.
– Két új Libresse tisztasági betétet vezetünk be idén, Long és Extra long néven. Inkontinencia kategóriában az év elejétől kapható a Tena Lady Slim pant, amely kifejezetten hölgyek számára készült, nőies fazonú fehérnemű-pelenka. Továbbá egy új, a kategóriába belépőket célzó termékkel, valamint egy nagy kiszereléssel is bővül a Tena Lady portfóliónk idén. Meglátásom szerint a közeljövőben az egyik legnagyobb innovációs lehetőség a piacon a fenntartható és természetes alapanyagokból készülő termékek fejlesztése. Gondolok itt a többször használatos termékekre (pl. mosható fehérnemű), speciális megoldásokra (pl. kelyhek), vagy a meglévő termékek előállításában rejlő fenntarthatósági lehetőségekre. Ez utóbbiban úgy vélem, hogy a Libresse és a Tena Lady márkák élen járnak, hiszen gyárainkban kizárólag megújuló energiaforrást használunk a termékeink előállítása során – ismerteti Hegedűs Eszter, az Essity Hungary Kft. senior brand managere. //
Kapcsolódó cikkeink
Csökkenő születésszám, növekvő kihívások
A demográfiai trendek és a fogyasztói szokások alakulása egyaránt formálja…
Tovább olvasom >Zewa Eco Comfort 90 db-os papírzsebkendő
A Zewa az Eco Comfort toalettpapír sikere nyomán bevezeti az…
Tovább olvasom >A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Komoly átalakulásban a magyar tésztapiac
A szokások változása alapjaiban formálják át a magyar tésztapiacot –…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >Linamar és Gallicoop vezeti továbbra is a Békés vármegyei TOP100 vállalati listát
Továbbra is a Linamar Hungary Zrt. és a Gallicoop Zrt.…
Tovább olvasom >