Átfogó kutatás készült a magyar IT-sokról
Az SAP Hungary elnyerte az Inspiring Employers tanácsadó cég legmagasabb és legrangosabb „Elite Shining Star” díját a kiemelkedő munkahelyi körülmények, illetve a munkavállalók számára kialakított kezdeményezései miatt. A magyarországi SAP-t az Inspiring Employers 10 szempont alapján értékelte, amelyek például a vállalat által megteremtett munkafeltételek minőségét mérik.
Emellett felmérték a magyarországi IT szakemberek márkaismeretét, munkáltatók felé támasztott preferenciáit és a különböző vállalatokról alkotott percepcióit is. Az összesen 150 000 IT szakembert elérő, harmadik fél és saját csapatuk által végzett felmérésekből többek között az látszik, hogy a fejlesztők leginkább a legújabb technológiát alkalmazó és anyagilag stabil cégeket keresik a piacon.
Magyarországon 1997 óta működik SAP leányvállalat, 2005 óta pedig saját fejlesztési központ is helyet kapott Budapesten SAP Labs Hungary néven. Az évek során folyamatosan bővült a szervezet, jelenleg több mint 1350-en dolgoznak a fővárosi Graphisoft Parkban. Közülük több mint 1000 fő szoftverfejlesztő, akik 34 különböző nemzetiségből érkeztek és több mint kétharmaduk Y generációs. A pandémia ellenére a vállat az idei évben is bővülni tudott, nagyjából 11 százalékos növekedés látható a létszámot tekintve, és jelenleg is több mint 100 nyitott pozícióra keresnek embereket, főként fejlesztői területen.
Az SAP Hungary nagy hangsúlyt fektet a munkavállalói élmény mérésére és fejlesztésére, ennek érdekében saját, a termékportfóliójában is megtalálható megoldásokat, és külső tanácsadó cégek szolgáltatásait is rendszeresen igénybe veszi. Utóbbira példa az amerikai Inspiring Employers felmérése, ami idén ősszel világította át az SAP Hungary-t és néhány versenytársát a régióban, illetve mérte fel a magyarországi viszonyokat az IT szakemberek körében.
A magyarországi SAP-t az Inspiring Employers 10 kulcsfontosságú szervezeti tulajdonság alapján értékelte: a tehetséges munkavállalók bevonzása, a beléptetés folyamata, jutalmazás és elismerés, tanulási és fejlődési lehetőségek, karrierfejlesztés, átláthatóság, sokszínűség és befogadás, munkavállalói jólét, társadalmi felelősségvállalás és fenntarthatóság, valamint a munkáltatói márkaépítés. Az eredmények azt mutatják, hogy az SAP Hungary kiemelkedő a tehetségek bevonzása, a sokszínűség és befogadás, illetve a munkavállalóknak biztosított juttatási csomagok tekintetében.
„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a belső folyamatainkat időről időre megvizsgáljuk és elsődlegesen a kollégák visszajelzése alapján, illetve az Inspiring Employers tanácsadókhoz hasonló külső szemlélők javaslatai szerint tökéletesítsük. Az „Elite Shining Star” díj egy jó visszajelzés számunkra is, hogy ezek a kezdeményezések célba érnek és a nap végén a munkavállalóink elégedettségét növelik. Folyamatosan keressük a tehetséges szakembereket, az ilyen felmérések segítségével információt kapunk arról is, hogy a hazai fejlesztők mire vágynak és ennek megfelelően tudjuk kialakítani számukra az ajánlatainkat.” – mondta el Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.
Az Inspiring Employers által végzett felmérés alapján a magyarországi szoftverfejlesztőket az új megoldások fejlesztése (63%), a legfrissebb tudás megszerzése (62%), a kihívásokkal teli munkakör (46%) és az átlag feletti kompenzációs csomag (45%) motiválja leginkább a munkájuk során. Az adatokból az is látszik, hogy a legtöbb fejlesztő a fizetéssel kapcsolatos elégedettlenségek miatt vált munkahelyet Magyarországon, de szintén fontos számukra az is, hogy egy olyan munkahelyen dolgozzanak, aminek alapvetően jó megítélése, reputációja van az adott országban.
Kapcsolódó cikkeink
Itt az ideje, hogy tisztán lássanak az érintett vállalatvezetők az SAP S/4HANA átállás fontosságával kapcsolatban
Ügyfelek és partnerek bevonásával készített kutatást az SAP Hungary az…
Tovább olvasom >Erre a 4 informatikai kihívásra érdemes figyelni 2024-ben
A vállalatok gyorsan adaptálják a rohamtempóban fejlődő informatikai megoldásokat, kevésbé…
Tovább olvasom >Mit tehetnek a vállalatok a munkahelyi jóllét érdekében?
A munkahelyi jóllét csak egy jól hangzó fogalom, vagy a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ki fog majd dolgozni? A magyar munkaerő piac következő évei
A romló demográfiai helyzet mind itthon, mind külföldön foglalkoztatja a…
Tovább olvasom >Mi leszel, ha nagy leszel?
Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezték annak idején tőlem…
Tovább olvasom >