Átalakítanák az adózást az EU-ban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 07. 10:42

Három fő vonalat jelölt meg: közös konszolidált társaságiadó-alap bevezetése; a vállalatok ott fizessenek adót, ahol a profitot termelték; illetve a tagállamok az unió területén működő multinacionális vállalatokkal kapcsolatos adóügyi információkat osszák meg.

Az Európai Bizottság becslései szerint az adócsalás és adóelkerülés miatt évente mintegy 50-70 milliárd euró körüli összeg esik ki a költségvetésből. Néhány kormány adóterheket csökkentő egyezséget ajánlott bizonyos nagyvállalatoknak, amelyek így kevesebb adót fizettek, ez pedig bevételkiesést jelentett más tagállamokban is. 2015 októberében az Európai Bizottság megállapította, hogy Luxemburg és Hollandia megsértette az uniós állami támogatási szabályokat, mivel mintegy 20-30 millió euró értékben adókedvezményeket biztosított a Fiat Finance, illetve a Trade and Starbucks vállalatok részére. Idén januárban pedig Belgium biztosított adókedvezményeket legalább 35 multinacionális vállalatnak, ezért a Bizottság mintegy 700 millió euró visszafizetésére kötelezte a cégeket.

A közös konszolidált társaságiadó-alap esetében a tagállamoknak meg kell állapodniuk abban, hogy a vállalkozások mely típusú bevételeire vetnek ki adót. Ez nem azt jelenti, hogy teljes mértékben harmonizálják az adókat, viszont nagyobb átláthatóságot eredményez. Az EP emellett nagyobb védelmet biztosítana a közérdekű bejelentőknek, és kötelezné a multinacionális cégeket, hogy országonként készítsék el a nyereségről és az adózásról szóló beszámolóikat.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csomaggal kapcsolatban elmondta, hogy a javaslatok általános céljával – mint például az adókikerülés, az agresszív adótervezési technikák elleni küzdelem – Magyarország is egyetért, a részletek tekintetében azonban hazánk óvatosságra int. A magyar kormány álláspontja szerint fontos az egészséges európai szintű adóverseny fenntartása.

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink