Átadták a negyedmilliomodik Széchenyi Kártyát

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 23. 07:30

Ünnepélyes keretek között adták át szeptember 7-én Budapesten a 250 ezredik Széchenyi Kártyát és az első 100 milliós Széchenyi Kártya igényléséért járó emlékkártyát a KAVOSZ Zrt. és a Program fennállásának 15. jubileumi évében.

A hazai mikro- és kisvállalati ügyfélkör finanszírozási nehézségeinek megoldására Demján Sándor 2000-ben javasolta Orbán Viktor akkori miniszterelnök részére (az akkori gazdasági miniszter Matolcsy György támogatása mellett) egy államilag támogatott kedvezményes feltételrendszerű, tárgyi biztosíték nélküli folyószámlahitel bevezetését.

Az azóta eltelt 15 évben a program keretében összesen 1 841 milliárd forint hitelösszeg került kihelyezésre, 258 ezer létrejött hitelszerződéshez kapcsolódóan.

A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel maximális hitelösszege kezdetben 1 millió forint volt. A hitelkeret az elmúlt 15 évben többször emelkedett – 2003-ban 5 millió, 2004-ben 10 millió, 2006-ban 25 millió, 2015-ben 50 millió, és most, 2017 őszén 100 millió forintra –, mindig a vállalkozói igényeket kiszolgálva. //

 

Kapcsolódó cikkeink