Átadták a negyedmilliomodik Széchenyi Kártyát
Ünnepélyes keretek között adták át szeptember 7-én Budapesten a 250 ezredik Széchenyi Kártyát és az első 100 milliós Széchenyi Kártya igényléséért járó emlékkártyát a KAVOSZ Zrt. és a Program fennállásának 15. jubileumi évében.
A hazai mikro- és kisvállalati ügyfélkör finanszírozási nehézségeinek megoldására Demján Sándor 2000-ben javasolta Orbán Viktor akkori miniszterelnök részére (az akkori gazdasági miniszter Matolcsy György támogatása mellett) egy államilag támogatott kedvezményes feltételrendszerű, tárgyi biztosíték nélküli folyószámlahitel bevezetését.
Az azóta eltelt 15 évben a program keretében összesen 1 841 milliárd forint hitelösszeg került kihelyezésre, 258 ezer létrejött hitelszerződéshez kapcsolódóan.
A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel maximális hitelösszege kezdetben 1 millió forint volt. A hitelkeret az elmúlt 15 évben többször emelkedett – 2003-ban 5 millió, 2004-ben 10 millió, 2006-ban 25 millió, 2015-ben 50 millió, és most, 2017 őszén 100 millió forintra –, mindig a vállalkozói igényeket kiszolgálva. //
Kapcsolódó cikkeink
Junior Prima Díj magyar ismeretterjesztés és média kategória 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >