Átadták a Gyulai Pálinkafesztivál párlatversenyének díjait
A Szicsek Pálinkafőzde nyerte a legjobb kereskedelmi főzde címet a 18. Gyulai Pálinkafesztivál Brillante-2017 elnevezésű párlatversenyén szombaton – tájékoztatták a főszervezők az MTI-t.
A legjobb kereskedelmi pálinka a Szicsek Pálinkafőzde 2015-ös évjáratú piros vilmoskörte pálinkája lett. A versenyre 17 kereskedelmi főzde nevezett összesen 158 mintával.
A Békés megye pálinkája címet 2017-ben a békéscsabai Árpád Pálinkákat gyártó Kisrét Manufaktúra Kft. piros vilmoskörte pálinkája viselheti, a Békés Megyei Önkormányzat egy éven keresztül protokoll célra ebből a párlatból vásárol majd.
Tavaly a megye pálinkája az Árpád Pálinkafőzde lepotica szilvapálinkája volt.
Szombat délután átadták a bérfőzetők és magánfőzők nemzetközi párlatversenyének a díjait is. A legjobb versenyminta címet a Gyenesei Pálinkárium madárberkenye pálinkája nyerte el, ahogyan a legjobb magánfőzött párlat címet is ez a nedű érdemelte ki. A Gyenesei Pálinkárium elvitte a legeredményesebb magánfőző címet is.
A legjobb bérfőzetett párlat a Farhan Pincészet málnapálinkája lett, ők érdemelték ki a legeredményesebb bérfőzető címet is. A legeredményesebb bérfőzde – a tavalyi évhez hasonlóan – a komorói Rak-Tár-Tár Bt. lett.
Champion díjat tíz párlat érdemelt ki, aranyérmet 68, ezüstérmet 127, bronzérmet 165 minta érdemelt ki – közölték a szervezők.
A bérfőzetők és magánfőzők versenyére összesen 557 mintát neveztek be, határon túlról, Szerbiából, Szlovákiából és Romániából is érkeztek párlatok.
A 24 tagú szakmai zsűri vakkóstoláson a tisztaságot, karaktert, szájérzetet és az utóérzetet, harmóniát pontozta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Íme, a Gyulai Pálinkafesztivál nyertes bonbonjai
Immár harmadik alkalommal rendezték meg Gyulán az “Év Pálinkás Bonbonja” versenyt. A…
Tovább olvasom >Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre
Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre – mondta…
Tovább olvasom >Visszajönnek a klasszikus pálinkaízek
2024 igazán jó évnek számított a gyümölcsök tekintetében az Alföldön,…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >