Átadták Az Év Kereskedője díj 2018-as elismeréseit
Immár hagyományosan, a Business Days konferencián adták át a Mastercard által meghirdetett Az Év Kereskedője díj idei elismeréseit. A szeptember 27-i díjátadón 4+1 kategóriában összesen 14 pályázatért ítélte oda a díjakat a szakmai zsűri.
A pályázók A legjobb multichannel fejlesztés, A legjobb ügyfélélmény, A legjobb társadalmi felelősségvállalási program és A legjobb kereskedői promóció kategóriáiban indulhattak, a 4 kategóriába benevezettek pedig Az Év Kereskedője fődíjra is jelölést kaptak, melynek első helyezését idén megosztva a Libri-Bookline és a SPAR kapta.
Az Év Kereskedője kategória
– SPAR Magyarország és Libri-Bookline
A kategóriák győztesei egy éven át használhatják az „Az Év Kereskedője 2018” emblémát és megnevezést.
Az Év Kereskedője verseny azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet az eredeti és különleges kereskedelmi megoldásokra, valamint inspirálja a fejlesztéseket, és jutalmazza azokat a kereskedőket, akik többet kívánnak nyújtani vásárlóiknak.
– Idén is nagyon komoly verseny folyt a pályázók között, és nagy öröm számunkra, hogy ilyen sok kereskedő számára fontos Az Év Kereskedője elismerés. Idén harmadik alkalommal osztottuk ki a díjat, és reméljük, egyre többen törekszenek majd arra, hogy élménnyé tegyék a vásárlást, és jövőbe mutató megoldásokkal szolgálják ki ügyfeleiket. A Mastercardnál úgy látjuk, hogy a magyar kereskedők igyekeznek minél jobban megfelelni a növekvő fogyasztói elvárásnak, és mi igyekszünk megoldásainkkal támogatni őket ebben – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
Legjobb multichannel fejlesztés kategória
– Libri-Bookline
Legjobb társadalmi felelősségvállalási program
kategória – dm
Legjobb ügyfélélmény kategória
– Libri-Bookline
Legjobb kereskedői promóció kategória
– MOL
A több mint 30 benyújtott pályázat legjobbjait kiválasztó független szakmai zsűri tagjai dr. Totth Gedeon, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi és Marketing Intézetének intézetvezetője, főiskolai tanár, Turcsán Tünde, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyfélkapcsolati igazgatója, Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Szöllősi Réka, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezetője, Nagy Sándor, az Ecommerce Hungary elnöke, valamint Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője voltak. //
Kapcsolódó cikkeink
Új digitális szolgáltatás várandósok és kisgyermekes családok számára
A dm 2025 májusától dm babybonus néven elindította új kismamáknak…
Tovább olvasom >„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye új szintre emelte az önkifejezést
A kreatív önkifejezés, a hajformázás új dimenziói és az egyediség…
Tovább olvasom >NKFH: növényvédőszer miatt mákot hívtak vissza a forgalomból
Nem engedélyezett növényvédőszer miatt étkezési mákot hívott vissza a Spar…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Temu már az európai élelmiszerpiacot is célba vette
Egyre komolyabb fenyegetést jelent az európai kiskereskedelem számára a kínai…
Tovább olvasom >Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >