Átadták az első OTP Széchenyi Pihenőkártyát

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 07. 07. 10:33

Átadták az első OTP Széchenyi Pihenőkártyát, az egyik első regisztrált munkáltatói partner számára, amellyel a kártya tulajdonosa akár már ma fizethet az együttműködő szálláshelyek által biztosított szolgáltatásokért. Az átadóeseményen Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese és Szőcs László, a MOL csoport HR ügyvezető igazgatója mellett jelen volt Szatmáry Kristóf belgazdaságért felelős államtitkár, aki bizakodását fejezte ki, hogy a SZÉP Kártya beváltja a hozzá fűzött reményeket, és kulcsszerepe lesz a belföldi turizmus fellendítésében.

Az elektronikus kártya alapon működő Széchenyi Pihenőkártya bevezetéséről az év első felében született kormányzati elhatározás, azzal a céllal, hogy segítsék a belföldi turizmus fellendülését. Az újonnan bevezetett kártyán megkapott munkavállalói juttatásokat az elfogadóhelyi hálózathoz csatlakozó szálláshelyeken és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele során lehet felhasználni. Az OTP Csoport úttörő szerepet vállalt a Széchenyi Pihenőkártya kibocsátásában, elsőként kínálja ezt a lehetőséget a hazai munkáltatók és munkavállalók, valamint elfogadóhelyek részére.

„A Széchenyi Pihenőkártya bevezetése során azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy 4-5 éven belül jelentősen növeljük a hazai turizmus és belföldi nyaralások népszerűségét, hiszen a szállások és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások jelentik az egyik legjelentősebb munkahelyeket biztosító ágazatot Magyarországon. Nagy örömünkre szolgál, hogy kezdeményezésünkhöz máris olyan, a hazai piacon meghatározó vállalatok csatlakoztak, mint az OTP Bank vagy a MOL Nyrt.” – vélekedett Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára.

„Az OTP SZÉP kártyával egy olyan új és biztonságos megoldást kínálunk a munkavállalók illetve a munkáltatók számára, amely jelentős könnyebbséget jelent majd a belföldi üdülések tervezése során. A kártya bevezetése ugyanis jelentősen csökkenteni fogja a munkáltatói, valamint az elfogadóhelyi adminisztrációs költségeket” – számolt be az újdonságról Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. „Jelenleg mintegy félezer elfogadóhellyel állunk kapcsolatban, akik szeretnének csatlakozni az OTP SZÉP kártya partneri hálózatához. Az érdeklődés alapján kijelenthető, hogy 2012 végéig ez a szám megsokszorozódik.” – osztotta meg az OTP Csoport várakozásait Kovács Antal.

Szőcs László, a MOL csoport HR ügyvezető igazgatója elmondta: vállalatuk már év eleje óta választható juttatásként biztosítja a Széchenyi Pihenőkártyát a mintegy 8 000 magyarországi munkavállalója számára. „A MOL-nál azért döntöttünk úgy, hogy a munkáltatók között elsőként tesszük hozzáférhetővé az OTP SZÉP kártyát, mert hiszünk benne, hogy ez az új eszköz rugalmas, biztonságos és kényelmesen használható módon szolgálja munkatársaink kikapcsolódását, feltöltődését” – emelte ki beszédében Szőcs László, miután jelképesen átvette az első SZÉP kártyát Kovács Antaltól.

Kapcsolódó cikkeink