Átadták a TOP 100 díjakat Debrecenben
Öt kategóriában adták át Hajdú-Bihar megye legnagyobb vállalkozásainak a TOP 100 díjakat kedden Debrecenben abból az alkalomból, hogy a Hajdú-Bihari Napló a megyei kereskedelmi és iparkamarával, illetve az adóhivatal regionális igazgatóságával együttműködve az idén is megjelentette a 100 legnagyobb megyei vállalkozást bemutató kiadványát.
A legnagyobb nettó árbevételért járó díjat a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt., a legnagyobb adózás előtti eredményért járó díjat a National Instruments (NI) Kft., a legnagyobb export árbevételért és a legnagyobb foglalkoztatónak járó díjat a Teva Gyógyszergyár Zrt., a legeredményesebb új belépőnek adományozott díjat a Tranzit Food Baromfifeldolgozó Kft. kapta.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a díjátadón tartott előadásában kijelentette: a kormányprogramot végre kell hajtani. Ennek kapcsán a „gazdaság körüli struktúrák” átalakítására, fenntartható pályára állítására hívta fel a figyelmet.
A kamara elnöke szerint nehezíti a helyzetet, hogy több válság egyidejűleg van jelent. Felsorolása szerint 2008 óta tart a világgazdasági pénzügyi válság, fél éve az eurózóna válsága, miközben több európai uniós tagállam – Görögországtól Olaszországig – költségvetési válságot él át.
Ehhez társulnak a magyarországi belső válságok: a gyakorlatilag a rendszerváltás óta húzódó strukturális válság, a gazdaság és iparszerkezeti feszültségek, valamint a térségi feszültségek – fűzte hozzá.
Parragh László szerint a következő négy hét sorsfordító lesz, ugyanis az Országgyűlés előtt olyan, a gazdaságot is érintő törvényjavaslatok vannak, amelyeket a kamara is támogat.
Ugyanakkor a kamarai elnök figyelmeztetett rá, hogy „az IMF a frontsebész eszközeivel” dolgozik; okos ország a fenntarthatósághoz szükséges lépéseket magától teszi meg.
Jelenleg két dolgot, a súlyos örökség felszámolását és a válságkezelést párhuzamosan kell megtenni, ami ebben az ügyben zajlik az a gazdaság érdeke, s a kamara kiáll mellette – jelentette ki Parragh László Debrecenben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >