Átadták a Szentkirályi új üzemcsarnokát
Jelentősen bővíti gyártókapacitását az idén 30 éves Szentkirályi, annak az új üzemcsarnoknak köszönhetően, amelyet június 2-án adott át a cég két társtulajdonosa, Alessandro Pasquale és Balogh Levente a kormány képviselőivel közösen.

Az üzemcsarnokot Balogh Levente és Alessandro Pasquale, a Szentkirályi Magyarország társtulajdonosai, valamint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese (középen) adták át
A beruházás első ütemében a vállalat szentkirályi telephelyén megépült gyártócsarnokban kapott helyet az új, nagy teljesítményű PET-palackozó gyártósor. A beruházásnak köszönhetően a cégcsoport legmodernebb gyártóbázisa jön létre Magyarországon. Az itt telepített palackozó technológia készen áll a 2024-ben bevezetésre kerülő betétdíjas rendszerből visszaforgatott PET-alapanyag befogadására, ezzel támogatva az iparág körforgásos működését.
A 2,8 milliárd forintos összértékű beruházás gazdaságélénkítő hatása mellett új munkahelyeket is teremt a térségben élők számára. Emellett a bővítés hosszú távra biztosítja a társaság ásványvíz-palackozó kapacitásigényeit, és lehetővé teszi a Pepsi-termékek palackozásának fokozatos visszahozatalát Magyarországra. //
A cikk a Trade magazin 2023/6-7. lapszámában olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
Hidratálj okosan, kortyolj tudatosan!
Az ásványvíz- és ízesítettvíz-piac 2024-ben számos kihívással nézett szembe, miközben…
Tovább olvasom >Palackba zárt gondoskodás
A babáknak és kisgyermekeknek szánt italok piaca dinamikusan fejlődik, amit…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligenciával méri a Pepsi termékei édességét
A Pepsi legújabb „The Sweetest” névre keresztelt kampányában egy mesterséges…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >