Átadták a Kométa melléktermék-feldolgozó üzemét

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 05. 17. 11:30

Átadták az olasz családi tulajdonban lévő Kométa 99′ Zrt. 1,4 milliárd forintból épült melléktermék-feldolgozó üzemét Kaposváron hétfőn.

 

Giacomo Pedranzini, a Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgatója

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen hangsúlyozta: a mintegy 664 millió forintos pályázati támogatást élvező fejlesztéssel a Kométa lett az első a magyarországi húsipari cégek közül, amelynek ilyen létesítménye van.
Beszámolt arról, hogy az évi 15 ezer tonna kapacitású üzemben dolgozzák fel a vállalatnál keletkező évi 8 ezer tonna feldolgozható vágóhídi mellékterméket. „Ezzel a társaságnál 870 ember munkahelye válik biztossá, csökken a környezeti terhelés, fontos alapanyagokhoz jut az állateledel- és takarmánygyártás, a vegyipar és a gyógyszeripar is” – közölte.

A miniszter a Kométa olasz érdekeltségére utalva szólt arról, hogy tavaly Olaszország Magyarország ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere és harmadik legjelentősebb exportpiaca volt. „Nincs megállás: az Olaszországba irányuló magyar exportot 9 százalékkal tudtuk növelni 2021 első negyedévében, ehhez a Kométa jelentős olasz exporthányadával nagymértékben hozzájárult” – közölte. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy mára az olasz vállalatok lettek a hetedik legnagyobb beruházók a Magyarországon jelen lévő beruházói közösségek közül.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy Kaposvár másfél évvel ezelőtt kezdődött újraiparosítási programjában meghatározó szerepük van a gépipari, a zöldipari és az élelmiszeripari beruházásoknak.
Rámutatott, a város elsősorban ezen fejlesztésektől várja a munkahelyek bővülését, a munkabérek emelkedését és a teljes foglalkoztatottság elérését. Utóbbiról azt mondta: a célhoz közel van a somogyi megyeszékhely, ahol az elmúlt 20 évet tekintve idén áprilisban voltak a legkedvezőbbek a munkanélküliségi adatok.
A politikus szólt arról, hogy a nagyobb hozzáadott értékű termékeket előállító vállalkozások Kaposvárra települése érdekében 38 hektárral bővítik a keleti ipari parkot, és megkezdték egy másik, 173 hektáros iparterület kialakítását.
Szita Károly felhívta a figyelmet arra, hogy a Kométa a város legnagyobb foglalkoztatója, egyúttal Magyarország kiemelten fontos vállalata is, mivel családok százainak nyújt megélhetést.

Giacomo Pedranzini, a Kométa 99′ Zrt. ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a társaság a feldolgozóban évi 2300 tonna állati liszt és 1300 tonna állati zsiradék/olaj előállításával 600-700 millió forint árbevétel elérését tűzte ki célul. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink