Átadták a FrieslandCampina új gyáregységét
Mérföldkőhöz érkezett a FrieslandCampina Hungária Zrt. közel másfél éve tartó átfogó ipari és logisztikai átszervezése. A márciusban megkezdett próbagyártásokat követően immár hivatalosan is megindult a termelés a mintegy 650 millió forintos beruházással épített új mátészalkai üzemcsarnok területén. A július 9-én megtartott ünnepélyes megnyitón Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára adta át az új gyáregységet.
Az ellátási lánc átszervezésének első lépéseként, még 2013-ban, a logisztikai tevékenységeket országos szinten a FrieslandCampina fő elosztó központjában, Budapesten vonták össze, ahol az eddigieken túl további 24 új munkahely jött létre. A lépéssel egy időben megkezdődött a mátészalkai üzem bővítése, az új csarnok építése, valamint gyártósorok installációja. A beruházás mostanra sikeresen befejeződött, és az új üzemrészben a gyártás megkezdődött. Az új üzemrész az átadás napjától hivatalosan is a mátészalkai gyár szerves része.
A gyártósorokon a korábban a debreceni üzemben gyártott termékek – többek között Mia Krémtúrók és Milli vajkrémek – készülnek. A vállalat a 650 millió forintból fejlesztett új desszertüzemben több mint 50 új munkahelyet hozott létre. A mátészalkai létszám ezzel a fejlesztéssel eléri a háromszázat. Az új üzembe telepített technológiának köszönhetően a jövőben további fejlesztésekre és volumennövekedést jelentő új termékek gyártására is lehetőség nyílik majd.
– A FrieslandCampinánál zajló átszervezés célja, hogy hosszú távon biztosítsuk a jelenlegi erős hazai piaci pozíciónkat. Ennek egyik legfontosabb bázisa a most lezárult, 650 millió forint értékű beruházással még versenyképesebbé váló mátészalkai üzem – mondta Szautner Péter, a FrieslandCampina Hungária vezérigazgatója. – A vállalat elkötelezett a hazai piac és a fogyasztók igényeinek minél teljesebb kiszolgálása és a magyarországi gyártás mellett. A FrieslandCampina a magyar fogyasztók számára ezek után is ugyanazt a termékskálát és a jól megszokott, közkedvelt, kiváló minőségű tejtermékeket és tejdesszerteket kínálja.
A vállalat szakemberei elmondták, hogy a mátészalkai beruházás hosszú távon jelentősen támogatja a hazai termelési kapacitás fenntartását, a versenyképesség javítását és további termékinnovációk fejlesztését, ezáltal biztosítja a magyar piacon való erős jelenlétet a jövőben is.
Mindeközben jelenleg is tárgyalások folynak a debreceni egység eladásáról, amely a jövőben a FrieslandCampina egyes termékeinek bérgyártásában is szerepet vállalhat
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >