Artisjus–MVI egyeztetések
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület folyamatos egyeztetést folytattak – legutóbb arról, milyen módon, milyen feltételek mellett csökkenthetőek a vendéglátóhelyek jogdíjai. Az MVI korábban javaslatot tett arra is, hogy konkrétan mekkora jogdíjkedvezményt tartana kívánatosnak.
Az Artisjus pozitívan fogadta a javaslatokat, és nyitott a további tárgyalásokra. Emellett felajánlotta az online kapcsolattartással elérhető 3%-os kedvezmény igénybevételét, amelyre egy regisztrációt követően lenne lehetősége a vendéglátóhelyeknek. Az Artisjus az MVI támogatását kérte abban, hogy a tagjai közé tartozó vendéglátóhelyek regisztrációja gördülékeny legyen. Az online ügyintézés mellett kedvezményt úgy is el lehetne érni, hogy az ebben érintett helyek az eddigieknél hatékonyabban szolgáltatnának adatot az élőzenei elhangzásokról. Ennek kidolgozásához is kérte az Artisjus az MVI együttműködését.
Téma a szerzői jogdíjfizetéssel kapcsolatos piaci helyzet egyértelművé tétele is, például az Artisjus mellett működő közös jogkezelő szervezetek működése jogi alapjainak pontos megismerése. A jövőben a két szervezet nagyobb hangsúlyt helyez a közös kommunikációra, sajtómegjelenésekre, hogy elősegítsék a szerzői jogdíjfizetéssel kapcsolatos információk hatékonyabb eljutását az érintett felhasználókhoz. //
Kapcsolódó cikkeink
Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Vendéglátók Ipartestülete
Szerdán került megrendezésre az MVI éves közgyűlése a pesti Vigadóban…
Tovább olvasom >Akit a szakma gőze megcsapott
A 2024. év egyik Gundel-díjazottja Rácz Mihály, a családi vállalkozásban…
Tovább olvasom >Még egyszer a felszolgálási díjról
Az MVI aktualizálta tájékoztató anyagát a jelenlegi szabályozásnak megfelelően a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >