Áprilisban 5,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Áprilisban 5,3 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban az egy évvel korábbihoz viszonyítva a márciusi 5,8 százalékos növekedés után – közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön Prágában.

Az élelmiszerek forgalma 3,6 százalékkal nőtt
A növekedési ütem lassulását piaci szakértők azzal magyarázzák, hogy a márciusi adatokat a húsvéti ünnepek befolyásolták.
„A kiskereskedelmi forgalom immár ötödik hónapja emelkedik, ez az élelmiszeripari termékeket és az iparcikkeket egyaránt érinti. Továbbra is nagyon jelentős az érdeklődés a internetes csomagküldő szolgálatok iránt”
– mondta Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak sajtótájékoztatón.
Az iparcikkek forgalma áprilisban 7,1 százalékkal emelkedett, az üzemanyagoké 3,9 százalékkal, az élelmiszereké pedig 3,6 százalékkal.
Jóval gyorsabb ütemben, 18,1 százalékkal növekedett az internetes csomagküldő szolgálatok forgalma, a gyógyszertáraké 8,4 százalékkal. A kozmetikai cikkek és a drogériák forgalma 17,1 százalékkal emelkedett.
Mérsékelt csökkenést mutatott a lábbeliket és ruházatot árusító boltok forgalma áprilisban. A kultúrára és a szabadidős cikkekre éves összehasonlításban 2,7 százalékkal adtak ki többet a csehek.
Kapcsolódó cikkeink
Colliers: a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése folytatódott az első negyedévben
Az első negyedévben folytatódott a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése: a…
Tovább olvasom >Lengyelországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése és csökkent a munkanélküliség áprilisban
Lengyelországban a márciusi csökkenés után áprilisban erőteljesen, 2022 májusa óta…
Tovább olvasom >MBH Elemzési Centrum: Tágul az olló a bérek és a kiskereskedelmi forgalom emelkedése között
Tavaly a fizetések 39%-át költöttük el a kiskereskedelemben, ami a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >