Apple, Google, Coca-Cola a világranglista élén
A hagyományoknak megfelelően idén is november elején publikálta a „TOP 100 Global Brand” ranglistát az Interbrand. Az élen szoros párharc alakult ki, mely végül 118,9 milliárd dollárra becsült értékével és 21 százalékos márkaérték-növekedésével az Apple javára zárult. A Google 107,4 milliárd dolláros értékkel és 15 százalékos növekedéssel került a második helyre. Ez az első év, hogy 2 globális márka értéke is átlépi a bűvös 100 milliárd dolláros álomhatárt. A korábban évtizedekig csúcstartó Coca-Cola biztosította harmadik helyét 81,6 milliárd dolláros értékével, bizonyítva, hogy a napi cikkek a csúcstechnológiás cégek között is felveszik a kesztyűt.
A legnagyobb növekedést idén 86 százalékkal a 29. helyen álló Facebook, a 45. helyen álló Audi (+27%) és a 15. helyen álló Amazon (+25%) produkálta. Legnagyobb vesztes a Nokia (-44%) és a Nintendo (-33%).
Az FMCG-piacon érintett márkák közül az előkelő Top 40-es élmezőnyben van a Disney (13), a Gillette (18), a Pepsi (24), a Pampers (30), a Kellog’s (32), a Budweiser (34) és a Nescafé (38).
Az elemzők szerint a kereskedők (H&M, IKEA, Zara) közül azok tudtak növekedni, melyek elkezdték vagy újragondolták weboldalaik működtetését, és alkalmazkodtak a vásárlóknak a mobiltechnológiához kötődő növekvő igényeihez.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >