Anuga FoodTec Köln: Nagyok mellett kis- és középvállalatok számára is érdekes
Gyártók, kereskedők és szolgáltatók számára egyaránt hasznos, hogy áttekintsék, milyen irányokba fejlődik az élelmiszergyártás. Erre kínál egyedülálló lehetőséget a világ legnagyobb 2012. évi élelmiszertechnológiai szakvására Kölnben, március 27.-30. között.
– Mivel gyorsan, jelentős mértékben fejlődött az élelmiszergyártás technológiája az elmúlt időszakban, a vártnál nagyobb érdeklődés előzi meg az Anuga FoodTec-et, mind a kiállítók, mind a látogatók részéről – tájékoztat Kakuk Márta, a kölni vásár vállalat magyarországi képviselője. – Magyarországról egy vállalat jelentkezett eddig kiállítónak.
Hozzáteszi, hogy az eddigi jelentkezések alapján a legutóbbi, 2009. évi Anuga FoodTec 39 országból regisztrált 1 194 kiállítónál valószínűleg többen mutatják be kínálatukat. Várhatóan a látogatók száma is meghaladja az akkori 34 ezret, 114 országból.
– Sokan úgy gondolják, hogy csak nagy vállalatok vezetőinek érdemes megnézni ezt a szakvásárt. Ezzel szemben kis- és közepes vállalatok szakembereinek is megéri kilátogatni Kölnbe, mert új, átfogó rendszerek mellett bárhol alkalmazható részmegoldásokkal is megismerkedhetnek – hangsúlyozza Kakuk Márta.
A feldolgozás mellett a csomagolás és élelmiszerbiztonság innovatív megoldásairól tájékozódhatnak az Anuga FoodTec látogatói.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >