Anuga 2009: Újdonságokkal, magas minőséggel igyekeznek megfelelni a fogyasztók változó igényeinek
Az első négy nap gyorsmérlege a világ idei legnagyobb élelmiszer vásáráról, magyar szemmel – Kölnből jelenti tudósítónk, Bajai Ernő.
– Ez a 11. Anuga, amelyen részt veszünk. Most óvatosak lettek a vevők. Kisebb tételeket vesznek, mint korábban, de többféle termékből. És a megszokottnál is erősebb a nyomás az árak letörésére – mondja Losó József, a Mirsa hűtőipari cég igazgatója az 5-ös csarnokban, ahol az Agrármarketing Centrum szervezésében öt magyar hűtőipari cég állít ki.
A Kométa 99 viszont, ahogyan legutóbb, nagy önálló standon mutatja be prémium készítményei mellett friss hús kínálatát is. A 7-es csarnokban találkoztunk Giacomo Pendranzini igazgatóval:
– A piac minden fontos szereplője itt van. Az a benyomásom, hogy nagyobb a kiállítók és látogatók érdeklődése, tájékozódási igénye, mint a lelkesedése. Látom viszont, hogy a cégek többsége igyekszik újdonságokkal, magas minőségű termékekkel megfelelni a fogyasztók változó igényeinek, és befektet a marketingbe, ahogyan ezt mi is tesszük a Kométánál.
A keddi nap krónikájához tartozik, hogy a legmozgalmasabb szektorban, az italoknál megint óriási érdeklődés kísérte a szokásos trend fórumot. A németországi Zukunftsinstitut (=Jövőkutató) Kft. képviselői bemutatták prognózisukat.
– Egészség a kulcsszó, amely megnyitja a kaput minden piachoz – hangsúlyozta dr. Matthias Horx, az intézet igazgatója, a fogyasztás varható alakulásáról szóló több könyv szerzője. – Egyrészt csökkentést jelent az egészség. Kisebb alkoholtartalmat, kevesebb cukrot vagy adalékanyagot. Másrészt az egészség, wellness, jó közérzet érdekében hozzáadott adalékokat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadták az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vonzó közönségprogramok várják a 82. OMÉK látogatói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Siófokon zárult az idei Coop Rally
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >