Amerikai gyorsétteremláncok vs. Oroszország
Az Ukrajna elleni orosz támadások eszkalációjával a nagy étteremláncok megkezdték oroszországi egységeik ideiglenes bezárását, illetve megszüntették az ott működő franchise-bérlők központi támogatását – olvassuk rendre a részleteket az amerikai szakmai médiában.

A McDonald’s orosz éttermei a cég globális bevételeinek 9%-át adják
A Yum Brands (Pizza Hut, KFC) volt az első, amelyik március 7-én beszüntette üzleti tevékenységét Oroszországban, ami dominóhatást váltott ki a rivális láncok között – másnap a McDonald’s és a Starbucks függesztette fel működését, majd még a héten a Papa John’s, a Burger King és a Panda Express is.
A láncok azonban nem egyforma módon tették meg az otthoni fogyasztóik által elvárt bojkott első lépéseit, főleg azért, mert az országban lévő egységeik tulajdonhányada, illetve franchise státusza eltérő. A McDonald’s például 847 orosz éttermének 84%-át birtokolja, míg a Starbucks 130 és a Papa John’s 188 egységét 100%-ban független szolgáltatók üzemeltetik – utóbbiakat egyetlen mester franchise átvevő irányítja.
Néhány étteremlánc azonban továbbra is működik Oroszországban. A Dunkin továbbra is üzemelteti 150 éttermét. A Subway is működteti 450 franchise egységét, de az ezekből származó nyereséget humanitárius erőfeszítésekre irányítja át az ukránok támogatására.
Az orosz éttermek bevétele a legtöbb óriáslánc globális bevételének nagyon kis hányadát teszik ki, a Starbucks egységei például 1%-ot.
A működés beszüntetése is komoly költségekkel jár. A McDonald’s becslései szerint a döntés havi 50 millió dollárba kerül a cégnek – az orosz éttermeik a globális bevétel 9%-át adják a magas sajáttulajdoni arány miatt.
A láncokat mind vendégeik, mind a befektetők árgus szemekkel figyelik, milyen állást foglalnak a társadalmi és politikai kérdésekben, így néhány száz oroszországi helyszín bezárása csekély ár lehet hírnevük védelméért és fogyasztóik megtartásáért. A konfliktus elhúzódásával a témáról hallgató cégek sokat veszíthetnek.
A telex.hu idézte Oroszország leggazdagabb üzletemberét, aki óva intette a Kremlt az ukrajnai invázió miatt elmenekült vállalatok vagyonának elkobzásától: „Sok vállalat döntése, hogy felfüggeszti a működését Oroszországban, némileg érzelmi jellegű, és talán a külföldi közvélemény által rájuk gyakorolt példátlan nyomás eredményeként született. Vagyis nagy valószínűséggel vissza fognak térni. Én személy szerint nyitva tartanám nekik ezt a lehetőséget.”
Kapcsolódó cikkeink
Shake, rendszerváltás, generációváltás – A győri McDonald’s és a Tutti közös története 35 év távlatából
1990. május 19-én a győri Lenin út 23. alatt –…
Tovább olvasom >A Starbucks az egész európai régióra kiterjedően újratervezi ikonikus fehér elviteles poharát
A Starbucks ikonikus elviteles fehér forróitalos poharának eddigi legizgalmasabb változatát…
Tovább olvasom >Filantróp megközelítéssel
Jelentős előrelépést ért el a munkaerőpiaci befogadás előmozdítása terén a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >Hibrid koktélpohár – A nap videója
Az Elevated Craft egyedi koktélpohara megkönnyíti az italok alapanyagainak mérését…
Tovább olvasom >