Amerikai cégek uralják a Handelsblatt top 100-as világranglistáját

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 04. 11:14

Amerikai cégek uralják a világ száz legértékesebb vállalatát rangsoroló listát, amelyet a Handelsblatt című német gazdasági napilap hagyományosan az év végén állít össze és hoz nyilvánosságra.

apple

Az idei top 100-as ranglistán 54 amerikai, 26 európai és 17 ázsiai vállalat szerepel, afrikai viszont egy sem. A top-10-be csak amerikai cégek jutottak be, az első külföldi, egy kínai nagybank a 11., a legértékesebb európai pedig egy svájci gyógyszeripari vállalat, amely a 13. helyen futott be.

Az első hely vitathatatlanul az Apple amerikai információ-technológiai óriáscéget illeti meg, amelynek piaci kapitalizációja mintegy 549 milliárd euróra rúg. Ez az összeg nagyobb, mint Svédország vagy Dánia éves hazai összterméke. Már a második helyezett Google, a világ vezető internetes kereső- és tartalomszolgáltatója is jócskán lemarad az Apple-től, piaci értéke ugyanis „csak” 474 milliárd eurót tesz ki. A harmadik helyen álló szoftvergyártó óriás, a Microsoft 405 milliárd eurót ér jelenlegi árfolyama alapján.

Az első három helyezett amerikai óriásvállalat együttes értéke 1400 milliárd euró, ami 300 milliárd euróval több, mint a DAX-index harmincas kosarában szereplő német cégek értéke együttvéve.

A top-100-as listára csak hat német cég került fel, közülük is a legértékesebb a 66. helyre sorolt Bayer gyógyszergyártó vállalat (96 milliárd euró), majd a világ vezető integrált vállalatirányítási rendszerét gyártó szoftvercég, az SAP (73. hely), a Daimler autógyár (81. hely), a Siemens elektrotechnikai cég (88. hely), a Deutsche Telekom telekommunikációs vállalat (92. hely) és az Allianz biztosító (95. hely) következik.

Az információtechnológiai cégeken túlmenően is óriási az amerikai előny a világ többi részéhez képest. Az első tízben olyan hagyományos tevékenységet folytató amerikai cégek is megtalálhatóak, mint az Exxon Mobil olajipari vállalat (5. hely), a General Electric technológia és szolgáltatás profilú vállalat (8. hely), a Johnson & Johnson egészségügyi-kozmetikai cég (9. hely) és a Wells Fargo nagybank (10. hely).
Az év nyertese az Amazon amerikai internetes kiskereskedelmi vállalat, amely a 2014-ben elért 42. helyről idén a 6. helyre ugrott a Handelsblatt listáján. Nem panaszkodhat a dinamikusan fejlődő Facebook közösségi portált működtető vállalat sem: 270 milliárd eurós piaci kapitalizációjának köszönhetően a világ száz legértékesebb cége között a 7. helyet tudhatja magáénak.

A nem amerikai cégek közül egy kínai a legértékesebb, de még ez sem fért be az első tíz közé. Az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) a világ legnagyobb bankja, amely 225 milliárd eurós piaci értékével a 11. helyen futott be. A legértékesebb európai vállalat a Roche svájci gyógyszeripari óriáscég, amely a 13. helyre került 217 milliárd eurós értékével.

Az európai vállalatokat tekintve három svájci székhelyű vállalat a legértékesebb: a Roche után a Nestlé élelmiszeripari óriás (216 milliárd euró) a 14., a Novartis gyógyszeripari vállalat (210 milliárd euró) pedig a 16. helyre került. A következő európai vállalat a belgiumi Anheuser-Busch Inbev söripari konszern (185 milliárd euró) a 22. helyen szerepel. Az első 50-be bekerült még a HSBC brit nagybank (38. hely), a Novo Nordisk dániai gyógyszeripari cég (41.), a Royal Dutch Shell holland-angol multinacionális olajvállalat (42.) és az Unilever brit élelmiszeripari konszern (50.). (MTI)

Kapcsolódó cikkeink