Amerikai agrártermékek vásárlására irányuló lépéseket tettek kínai vállalatok
Amerikai beszállítóknál érdeklődtek, illetve bizonyos agrártermékekre vonatkozó vámok alóli mentességet kérelmeztek a kínai hatóságoknál egyes kínai vállalatok – jelentette vasárnap a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kormányzat vámügyi bizottságára hivatkozva.
A Hszinhua jelentésében kiemelte: a lépés Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök múlt havi oszakai találkozójának eredménye. Trump akkor beleegyezett abba, hogy felfüggessze a fennmaradó 300 milliárd dollár értékű kínai importcikkre tervezett pótvám kivetését annak érdekben, hogy a kereskedelmi tárgyalások folytatódhassanak.
Az amerikai elnök emellett a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal szembeni szankciók enyhítését is kilátásba helyezte. Kína cserébe amerikai mezőgazdasági termékek nagyobb mennyiségű beszerzését ajánlotta fel.
A jelentés nem nevezte meg a szóban forgó kínai vállalatokat, ahogy azt sem, hogy pontosan milyen termékeket kívánnak vásárolni az amerikaiaktól.
Donald Trump július 11-én közzétett Twitter-bejegyzésében közölte, hogy a kínai fél egyelőre nem tartotta magát az ígérethez, sőt az amerikai mezőgazdasági minisztérium előző nap közzétett adatai szerint Peking lassította az amerikai agrártermékek felvásárlását a G20 csúcs óta.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium ugyanakkor azóta arról közölt adatot, hogy Kína április óta a legnagyobb mennyiségben vásárolt fel cirokot az Egyesült Államoktól a múlt héten annak ellenére, hogy a távol-keleti országban zömében szeszes italok előállítására használt terményre Peking 25 százalékos pótvámot vezetett be 2018 júliusában az egyes kínai termékekre kivetett amerikai büntetővámokra válaszul.
A kínai fél reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok szintén tartja majd magát ígéreteihez – olvasható a Hszinhua vasárnapi jelentésében.
Megfigyelők azt remélik, hogy a két fél kölcsönös gesztusai elősegíthetik az újabb személyes egyeztetést a két nagyhatalom képviselői között.
Az amerikai és kínai tárgyalófelek csütörtökön immár másodjára tartottak telefonos megbeszélést a két elnök között Oszakában létrejött egyezség alkalmazásáról, az újabb személyes találkozó lehetősége azonban egyelőre nem merült fel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Trump új vámstratégiája átrajzolhatja a kávé- és kakaókereskedelem globális térképét
Vámmentességet élvezhetnek a jövőben a trópusi mezőgazdasági termékek – például…
Tovább olvasom >Trump vámemelése drágíthatja az olívaolajat – a világ legnagyobb gyártója figyelmeztet
Akár 30%-os vámot is bevezethet Donald Trump az Európai Unióból…
Tovább olvasom >Új kólát vezet be a Coca-Cola
A Coca-Cola bejelentette: idén ősszel új termékkel bővül az amerikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >