Ambiciózus tervek, egyelőre kevés konkrétummal

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 01. 17:47

Összességében pozitívnak minősítették a kormány hónapok óta várt reformcsomagját az mfor.hu által megkérdezett elemzők. A 2013-ra tervbe vett 900 milliárdos egyensúlyjavítás jól cseng, ugyanakkor látnak kockázatot a megvalósításban. A piac az első órákban egy picit csalódottnak tűnt, hogy ismét csak határidőket kapott konkrétumok helyett.

A strukturális reform program önmagában 10 százalékot jelent, 90 százalék pedig a megvalósításon múlik – közölte Mellár Tamás. A Századvég Gazdaságkutató ügyvezető igazgatója szerint a program azt mutatja, hogy a kormány szembenézett azzal, hogy mekkora mozgástérrel rendelkezik, továbbá deklarálta, hogy csak az egyensúlyi pálya kijelölése mellett valósítható meg a növekedés.

Kissé másként értékeli a Széll Kálmán Tervet Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, aki szerint a piac ennél több konkrétumra számított. A program a következő hónapokra-évekre adott programot, ami azt is jelentheti, hogy a strukturális reformokat kissé halasztva, csak lépésről-lépésre kívánja bevezetni a kormány.

Mindkét elemző pozitívumként értékeli, hogy kedvező a kiadáscsökkentés-bevételnövelés háromnegyed/egynegyedes aránya, bár – mint Palócz Éva megjegyezte – a kiadáscsökkentés részleteit még csak nagyvonalakban lehet látni.

Jó hír, hogy a program az adósságcsökkentésre koncentrál – mondta Suppan Gergely. A Takarékbank elemzője nem lepődött meg azon, hogy 2012-ben is marad a bankadó eredeti mértéke, hiszen a költségvetési alappályában is ez szerepel. Suppan szerint hosszabb távon a reformcsomag javíthatja hazánk megítélését, de elsőre a piac kicsit csalódott, hogy nem kapott konkrétumokat. “A részletek kidolgozása majd a minisztériumok feladata lesz, nem is tudom, miért vártak sokan ennél többet” – teszi hozzá az elemző.

“A reformcsomag alapvetően jó irányba mutat, de vannak kockázatok, mi fog ezekből az intézkedésekből megvalósulni. A helyzetfelismerésig az eddigi kormányok is eljutottak, azonban a megvalósítás politikai okok miatt megakadt” – véli Török Zoltán. A Raiffeisen Bank szakembere szerint ha a kormánynak sikerül tartania a saját maga által kitűzött határidőket és elkezdeni a csomag megvalósítását, akkor középtávon az intézkedések pozitív hatással lehetnek hazánk megítélésére.

Abban egyetértenek a szakemberek, hogy a hároméves bankadó mellett a legnagyobb meglepetést a társasági adó-csökkentés visszavonása okozta a keddi bejelentésben. Az eredeti tervek szerint ugyanis 2013-tól minden cég 10 százalékos kulcs alapján adózott volna azok után, hogy 500 milliós forgalom alatt már tavaly csökkent az adóteher.

Suppan Gergely korábban a 10 százalékos társasági adótól várta a beruházások jelentős megugrását hazánkban, most úgy véli, hogy kicsit lehűtheti a beruházási kedvet a kormány visszatáncolása. A Takarékbank szakembere a bankadóval és a társasági adóval kapcsolatban hozzátette: az üzleti bizalom szempontjából nem jó, ha a kormány egyes szektorokkal rosszban van és a társasági adókulcs maradása sem pozitív üzenet.

Török Zoltán elsősorban a részleteket hiányolta a keddi bejelentésből. “A tájékoztató jórészt arról szólt, hogy majd bizonyos határidőkig kidolgozzák a részleteket. Azonban nem tudni például mi lesz a korengedményes nyugdíjakkal. A szakember szerint a társasági adó-csökkentés visszavonása akár pozitívumként is felfogható, ezzel ugyanis legalább van egy konkrét eleme a csomagnak, amivel számolni lehet – írja az mfor.hu.

Kapcsolódó cikkeink