Amazon, Wal-Mart, Apple: róluk beszélnek a neten
A Zeta Interactive piackutató idén is összeállította azoknak a márkáknak a listáját, amelyekről a legtöbb szó esett az interneten.
A cég nem csak a társalgások mennyiségét, de az értékét is figyelembe veszi a lista összeállításakor, tehát súlyozza, hogy a fogyasztók inkább pozitív vagy negatív véleményt formálnak egy-egy márkáról.
Eszerint az első helyet az Amazon foglalja el, amely idén letaszította a trónról a Microsoftot. Második az alacsony árakkal hirdető diszkont óriás, a Wal-Mart, harmadik pedig az Apple. De az első tízbe került a Hyundai (negyedik) és a Volkswagen (kilencedik) is, ami jól jelzi, hogy az amerikai netezők számára a kedvező ár elsődleges fontosságú.
A Forbes tudósítása szerint a Microsoft azért esett vissza hat helyet a listán, mert bár továbbra is újdonságokkal lepi meg a piacot, a fogyasztók a technológia és nem az értékét fogalmát kapcsolják a cég nevéhez. Ezzel szemben az Amazonhoz olyan kifejezések társulnak, mint gyorsaság vagy az üzleti lehetőségek – írja a Forbes nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

