AM: új korszak a mezőgazdasági hulladékfeldolgozásban
Az új hulladékfeldolgozási technológiák hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszú távon is meg lehessen óvni a környezetet, jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Jager Csoport öntözőcső üzemének átadásán csütörtökökön, Nemesvámoson – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.

picture of small bud growing in spring with different stages
A tájékoztatás szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy Magyarországon a mezőgazdasági termelők jelentős mennyiségben használnak különböző műanyag fóliákat a növénytermesztés és az állattartás során. Ennek következtében évente nagyjából 10 ezer tonnányi mezőgazdasági fóliahulladék képződik. Eddig nem volt lehetőség ezek begyűjtésére és újrafeldolgozására – tette hozzá Nagy István.
Kifejtette, a kormány tavaly 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a gazdáknál képződő fóliahulladék szakszerű gyűjtési rendszerének kialakításához. Egy új magyar találmánynak köszönhetően pedig évtizedes problémát sikerült megoldani a fólia- és műanyaghulladékok feldolgozásával és újrahasznosításával. A Jager Csoport szabadalma a fóliahulladékot olyan módon hasznosítja, hogy abból a mezőgazdaságban rendszeresen használt műanyagtermékek készülhessenek.
A tárcavezető hangsúlyozta, ilyen eszközök gyártására alkalmas technológiákat fejlesztettek ki Nemesvámoson is, ahol most helyezték üzembe a cég locsolótömlő-gyártó gépsorát.
A miniszter szerint ez egy hatalmas lépés a körforgásos gazdaság megvalósítása felé. Nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók életét, hanem mindannyiunk jövőjét befolyásolja az újrafeldolgozás mértékének növelése. Az Agrárminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a hulladékok okozta környezetterhelést a lehető legkisebb szintre lehessen csökkenteni, fűzte hozzá a tárcavezető – tájékoztatott a szaktárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026 a körforgásos gazdaság éve lehet: készen állunk a fordulatra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: nem hagyja magára a gazdákat a bajban a kormány a Bászna Gabona Zrt. ügyében sem!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

