AM: számos területen hoz kedvező változásokat az új agrárrendelet

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 05. 26. 11:40

Több, régóta megújításra szoruló szabályozás, valamint az uniós jogharmonizáció megvalósítását szolgálja az Agrárminisztérium új rendelete. Az összetett jogszabályban megjelent módosításoknak köszönhetően például bővülnek a kistermelők piacra jutási lehetőségei és tovább csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel szerdán.

 

A közlemény szerint az agrártárca 20/2021 (V.17.) számú új rendeletének hatályba lépésével az előállítók és a vásárlók régóta fennálló, közös igényei valósulnak meg.
A kistermelők immár országszerte árusíthatják termékeiket a rendezvényeken, természetesen az élelmiszer-higiéniai feltételek betartása mellett, ugyanakkor a vágóhídon levágott haszonállatok húsa továbbra is csak a kistermelő saját gazdaságának helyén forgalmazható. Az új szabályozás alkalmazott foglalkoztatását is lehetővé teszi a kistermelők számára.

A kiskereskedelmi létesítmények versenyképességének növelése, adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében pedig megszűnik a különengedélyezési eljárás, amely főként a kistelepüléseken működő üzletek számára jelent nagy segítséget – írták.

A napokban megjelent módosítások könnyítést vezetnek be a növényvédelem területén is: minden EK-műtrágyát az első magyarországi forgalomba hozatalt megelőző bejelentést követően – az eddigi éves gyakoriság helyett – elegendő ötévente újra bejelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál – tették hozzá.

Az állatszállításokat megelőző vizsgálatok eltörlésével egyszerűbbé válnak az egy állattartóhoz tartozó telepek közötti állatmozgatások, csökkennek a hazai állattartók, állatszállítók adminisztratív és fizetési kötelezettségei. Életbe lép viszont a kiszállítás feltételeként a kötelező regisztráció azon tenyésztők esetében, akik kedvtelésből tartott állatok kereskedelmével foglalkoznak. Az illegális kutyakereskedelem visszaszorítása érdekében enélkül nem történhet állatszállítás – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink