AM: októbertől miniszteri irányítás alá kerül a teljes élelmiszerlánc-felügyelet
Október elsejétől az Agrárminisztérium (AM) szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete – közölte a tárca az MTI-vel hétfőn.
A tájékoztatás szerint a szervezeti változás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon még hangsúlyosabbá váljon ez a terület. Az élelmiszerlánc-biztonság szakmai irányításért Bognár Lajos országos főállatorvos felel a jövőben.
Nagy István agrárminiszter a közleményben kiemelte: az élelmiszerlánc-biztonság azon területek egyike, amely mindenkit érint. Megóvása és az ehhez szükséges eszközök fejlesztése társadalmi és nemzetgazdasági érdek.
„E nélkülözhetetlen munkára szeretnénk a jövőben is hangsúlyt fektetni, ezért október 1-jétől személyes irányításom alá kerül az élelmiszerlánc-felügyelet területe” – fogalmazott Nagy István.
Kiemelte: az élelmiszerlánc összetettsége – külső szemlélőként – szinte felfoghatatlan, ebből adódóan a sérülés kockázata is nagy. Zsigó Róbert jó gazdája volt e területnek. A koronavírus-járvány alatt a hazai élelmiszer-ellátás jól vizsgázott. Ugyanakkor a veszélyhelyzet arra is egyértelműen rávilágított, hogy az élelmiszerlánc-biztonság stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés – húzta alá Nagy István.
Bognár Lajos országos főállatorvos a közlemény szerint elmondta: Magyarországon az élelmiszerlánc-biztonság rendkívül magas szintű, ennek fenntartása azonban komoly feladat.
A lakosok mindennapi biztonságának szavatolása mellett olyan gazdaságilag is jelentős kihívásokkal kell megküzdeniük a szakembereknek, mint a jelenleg is fennálló afrikai sertéspestis, vagy a közelmúltban felszámolt madárinfluenza-járvány. Ezen és a hasonló kihívások még gyorsabb és hatékonyabb kezelésében nyújthat a jövőben hathatós segítséget a szervezeti változás – tette hozzá a tárca tájékoztatása szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >Új, mezőgazdasági termények vizsgálatával foglalkozó mintavételi laboratórium létesült Fóton
Átadták a Mertcontrol csoport új, korszerű mintavételi laboratóriumát és székházát…
Tovább olvasom >Már csak négy hétig nyújthatók be az egységes kérelmek
2025 május 14-ig 82 432 kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >