AM: megkezdődött a 41. Országos Borverseny
A borászok kiválóan alkalmazkodnak a változásokhoz, úttörői a mezőgazdasági újításoknak, és utat mutatnak az egész magyar agráriumnak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 41. Országos Borverseny megnyitóján kedden Budapesten a tárca közleménye szerint.

Megnyílt az Országos Borverseny
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a borászok számíthatnak az agrárkormányzat együttműködésére és segítségére. Példaként említette, hogy az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelésére 2,1 milliárd forint gyorstámogatást nyújtottak a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelőknek, tavaly pedig további 1,5 milliárd forint támogatási keretet biztosított a kormány erre a célra. Ezt egészítette ki a zöldszüreti intézkedés és a lepárlási támogatás is – tette hozzá.
A közleményben a tárcavezető kiemelte, hogy az ágazat egyik legnagyobb forrását a borászati gépek és technológiai berendezések beszerzésére fókuszáló támogatások jelentik, amelyek eddig már meghaladták a 23 milliárd forintot. Kifejtette, ősztől ismét lehet majd egyéni tervet benyújtani szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatására.
Nagy István hozzátette, a várakozások szerint minőségi előrelépést jelent az ágazat életében az új borpiaci szabályozás is, amely a hatósági eljárások újragondolásával és elektronikus ügyintézési lehetőséggel segíti az ágazat adminisztrációs terheinek csökkentését. Az elektronikus ügyintézés lehetősége 2023. február 1-jétől nyílhat meg. Kötelezővé ugyanakkor csak később, várhatóan jövő augusztustól válik, és csak a nagyobb ültetvényeket használó, nagyobb piaci szereplők számára – hangsúlyozta a tárcavezető.
A miniszter kitért arra is, hogy a kormányzati segítségnyújtás mellett szükség van az ágazati összefogás erősítésére, a minőség folyamatos javítására, a versengés mellett az együttműködésre, valamint eredményes bormarketing-programok végrehajtására.
Nagy István elmondta, üdvözlendő a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezése, amely a közösségi bormarketing erősítését szolgálja. Az itthon előállított és forgalomba hozni kívánt borászati termékek után literenként fizetendő egy forintos járulék teremti meg ennek az alapját, amely további 70 százalékos támogatási forrás kiegészítésével éves szinten csaknem 1 milliárd forintos bormarketing keretet biztosít az ágazat számára – hívta fel a figyelmet a miniszter az agrártárca közleménye szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ca di Rajo – Menolia Prosecco Extra Brut/Brut/Extra Dry
A Menolia egy Prosecco DOC Treviso, amely a klasszikus Prosecco…
Tovább olvasom >A bőrszépítés nemcsak a krémeken múlik – mit üzen a dietetikus?
A szépségipar régóta hangsúlyozza a külsőleg alkalmazott bőrápolók szerepét, miközben…
Tovább olvasom >A Babits Borászat aszúja nyerte a Szegedi Borfesztivál fődíját
A Babits Borászat 2019-es 6 puttonyos aszúja nyerte a Szegedi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >