AM: Magyarország önellátó lehet tojásból
Az agrárfejlesztési támogatásoknak köszönhetően Magyarország önellátóvá válhat tojásból – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tojásfogyasztást ösztönző idei kampány szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Önellátóak lehetünk tojásból
Feldman Zsolt ismertette, hogy a belföldi tojásszükséglet 15-16 százalékát ma még behozatal fedezi. Van tehát értelme a magyar árut népszerűsíteni annak ellenére is, hogy a helyi termelők kibocsátása az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt – tette hozzá. Magyarországon 550 gazdaság termel tojást, tehát sok ezer ember megélhetését szolgálja, hogy a fogyasztók ma már jól látható eredetmegjelölés alapján ki tudják választani a helyi árut. A rövidebb ellátási lánc mindenkinek érdeke, hiszen biztonságosabb és fenntarthatóbb ellátást eredményez – hangsúlyozta.
Az államtitkár ugyanilyen okokból ellenzi a ketreces tartás betiltását is. Véleménye szerint ez veszélyeztetné az ellátás biztonságát, és megnyitná az uniós piacot olyan országok előtt, amelyek semmilyen állatjóléti előírást nem követelnek meg a termelőiktől. A fogyasztókra kell bízni, milyen tartásból származó árut választanak, de ösztönözni kell őket, hogy lehetőleg magyar tojást vegyenek – fogalmazott.
A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke jelentős eredménynek tekinti, hogy belföldön sikerült a madárinfluenzát megfékezni. Szép Imre hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a takarmánydrágulás miatt tojásonként 5-6 forint a magyar termelők vesztesége, a fogyasztói árnak pedig csupán a felét kapják meg. Az árképzés átalakítása mellett sürgette az összefogást a ketreces tartás betiltása ellen is. Ez a termelés igényli a legkevesebb vizet és takarmányt, miközben a károsanyag-kibocsátása a legkisebb, vagyis tévedés környezetvédelmi indokokkal érvelni ellene – hangsúlyozta.
A kampányt szervező Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója üdvözölte, hogy az elmúlt évtizedben a belföldi termelés 850-900 millióról 1,1-1,2 milliárd darabra, a fejenkénti fogyasztás 215-ről 240 darabra nőtt. Az október közepéig tartó kampány a magyar termékek népszerűsítése mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a tojás fehérje-, ásvány- és vitamintartalma magas, zsírszerkezete tökéletes, ezért fogyókúrázóknak is ajánlott – tette hozzá Ondré Péter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >