AM: Magyarország különvéleményt fogalmaz meg az Európai Bizottság Termőföldtől az asztalig stratégiájáról
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács várhatóan elfogadja október 19-20-i ülésén az Európai Bizottság által kidolgozott, Termőföldtől az asztalig stratégiát; Magyarország azonban az elfogadó tanácsi állásfoglaláshoz külön nyilatkozatot tesz – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.
Kiemelték, a mezőgazdaságnak hozzá kell járulnia a klíma- és környezetvédelmi célokhoz, azonban a stratégiában meghatározott célértékek teljesítése aránytalan terhet ró a tagállamokra.
A magyar álláspont szerint a kémiai növényvédő szerek mennyiségének 50 százalékos csökkentése a már eddig megvalósított csökkentésen túl, valamint az ökológiai gazdálkodással érintett területek részarányának 25 százalékra emelése túlzottan ambiciózus. A növényvédőszer és a műtrágya használat csökkentése során tekintettel kell lenni a tagállamok eltérő helyzetére és az eddig megtett erőfeszítésekre – írták.
Hangsúlyozta az AM, hogy nem lenne igazságos ugyanakkora csökkentést számon kérni azokon a tagállamokon, amelyek eddig is jelentős eredményt értek el a növényvédőszerek és műtrágyák felhasználásának visszaszorításában.
A szaktárca közlése alapján Magyarország kifogásolja, hogy a Termőföldtől az asztalig stratégiához nem készült semmilyen, az ezen célok megvalósításához kapcsolódó, a lehetséges egyedi és összetett hatásokat értékelő hatástanulmány. Emiatt előre nem megjósolható, hogy a folyamat milyen befolyással lesz az európai gazdák versenyképességére – vélik.
A jelenleg zajló KAP reformtárgyalásokkal összefüggésben Magyarország külön nyilatkozata kiemeli, hogy a KAP-nak a Stratégia céljaihoz való hozzájárulása kizárólag szilárd jogi alapokon nyugvó feltételekhez kötődhet. Emiatt az Európai Bizottság a tagállamok által kidolgozandó KAP stratégiai terveket csak ezen feltételek figyelembevételével értékelheti. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Átadták a Hunland Csoport új kocatelepét
Fennmarad a gazdák és a kormány „tűzben edzett szövetsége” és…
Tovább olvasom >Iskolákba és óvodákba telepített ágyásokat a NAK és a PENNY
Magaságyásokat telepített nyolc-nyolc veszprémi általános iskolába és óvodába, valamint a…
Tovább olvasom >Italcsomagolások: jön a rögzített kupakok korszaka
2024 júliusában lép életbe az az EU-rendelet, amely előírja, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy István: már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették…
Tovább olvasom >CSAOSZ: itt az EPR díjtételek mértékének értékelése, a környezetvédelmi termékdíj tételeinek tükrében
A Magyar Közlöny 81. számában, 2023. június 2-án, az ígért…
Tovább olvasom >A vártnál is több adót szedett be a NAV 2022-ban
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 2022-es év legfontosabb…
Tovább olvasom >