AM: jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek
Az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára a méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
A közleményben a szaktárca hangsúlyozta, a magyar méhágazat ebben az évben külön figyelmet kap, 2019 a beporzók éve.
A méhészeti ágazatot sújtó szélsőséges időjárási körülmények és a piaci viszonyok hullámzása tette indokolttá az új támogatási forma bevezetését.
A tájékoztatás szerint a támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely mintegy 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget. A minisztérium méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást nyújt a jogosult méhészek számára.
A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton adható be a Magyar Államkincstárhoz az erre a célra kialakított elektronikus felületen.
A kérelem a benyújtását követő naptól tíz napon belül -, de legkésőbb augusztus 31-ig – az elektronikus felületen keresztül módosítható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
OMME-szaktanácsadó: három év után idén kezdett megmozdulni a mézpiac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyre több fogyasztónak segít a tudatos választásban a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekord összegű adomány gyűlt össze az Élelmiszerbank jótékonysági kampányában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megbillent a globális tejpiac egyensúlya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
