AM: január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket
Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetniük a termelőket. A 30 napos fizetési határidő a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek ellenértékének kifizetésére már 2012 óta hatályos előírás, azonban – a termelők védelme érdekében – ennek megszegése jövő év elejétől már közigazgatási bírsággal is jár – közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

Fennmarad az a korábbi szabály is, hogy a határidőn túli kifizetések esetében késedelmi kamatot is fizetni kell (Fotó: Pixabay)
A közlemény szerint késedelmes fizetés esetén a termelők eddig csak a bírósághoz fordulhattak – de 2025. január 1-jétől a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) közvetlenül is büntetheti a késedelmes fizetőt. A bírság mértéke a határidőre meg nem fizetett ellenérték 10 százaléka, de legalább 1 millió forint, ha a vevő – legyen az felvásárló, feldolgozó vagy forgalmazó – túllépi a törvényben foglalt 30 napos fizetési határidőt. A vevő az áru átvételétől számított 30 napon belül kell, hogy kifizesse a termék árát a termelő részére, azonban ennek előfeltétele, hogy a termelő az áru átadását követő 15 napon belül átadja a helyesen kiállított számlát a vevő részére. Amennyiben a termelő 15 napon túl adja át a számlát, úgy a vevőnek a helyesen kiállított számla beérkezésétől számított 15 napja van a kifizetésre – írták. Fennmarad az a korábbi szabály is, hogy a határidőn túli kifizetések esetében késedelmi kamatot is fizetni kell – tájékoztattak. Azokban a szerződésekben, amelyekben folyamatos szállításról állapodnak meg a felek, a fizetési határidő szintén a tárgyhavi teljesítést követő 30. nap, azonban azzal a további feltétellel, hogy a vevő a teljesítési hónapot követő ötödik napig a legalább a tárgyhavi teljesítés értékének 30 százalékát megfizeti a termelőnek – áll a közleményben.
Az Agrárminisztérium ezzel a kisgazdaságok és a termelők piaci pozíciójának erősítéséhez járul hozzá, hiszen azok így kevésbé lesznek kiszolgáltatott helyzetben a felvásárlókkal szemben. A termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően ugyanis gyorsabban juthatnak majd árujuk ellenértékéhez a gazdálkodók az eddigiekhez képest – közölték.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?
Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami…
Tovább olvasom >Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >